Bocsánatkérésére szólította fel a Fidesz az MSZP-t

A Fidesz-frakció közleményében ízléstelennek nevezte, amit a szocialisták játszanak.

Forrás: MTI2020. 04. 29. 13:24
null
Árnyékra vetődtek. A korábbi és a jelenlegi elnöke miatt többen szakítottak az MSZP-vel Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bocsánatkérésére szólította fel a Fidesz-frakció szerdán az MSZP-t a Népjóléti bizottság előző napi, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó ülésével kapcsolatos nyilatkozat miatt.

Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság szocialista elnöke szerdai online sajtótájékoztatóján a testület keddi üléséről szólva úgy fogalmazott: Müller Cecília országos tisztifőorvos megfutamodott.

- Csak a szokásos: az MSZP hazudik – írta erre reagálva a Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében.

Hangsúlyozták: mindenki láthatta, követhette, hogy Müller Cecília – ahogy hónapok óta minden nap – kedden is tájékoztatta a lakosságot az éppen aktuális ügyekről, majd ezután több mint négy órán keresztül válaszolt a védekezéssel kapcsolatos kérdésekre a parlament Népjóléti bizottságában.

Ezzel szemben Karácsony Gergely főpolgármestertől csak annyira futotta, hogy közölte, kicsit fáradt, azt meg engedjük el, volt-e rühesség az általa fenntartott, gócponttá vált Pesti úti idősotthonban, vagy hogy volt-e titoktartási szerződése az orvosnak – írta a Fidesz-frakció, úgy értékelve: Karácsony Gergely válaszok helyett megint csak hárította a felelősséget.

Közleményükben ízléstelennek nevezték, amit a szocialisták játszanak, arra szólítva fel őket, hagyják abba a hangulatkeltést, és kérjenek bocsánatot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.