Cselekvő példát nyújtanak hazaszeretetből és emberi méltóságból

– A harminc esztendeje alapított Szorakész élteti a nemzet emlékezetét, s cselekvő példát nyújt hitből, hazaszeretetből és emberi méltóságból – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken, Siófokon, a megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete országos találkozóján.

Forrás: MTI2020. 09. 04. 18:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kövér László a szervezetet 1990-ben megalapító Menczer Gusztávra emlékezve kiemelte, hogy a néhai elnök megmutatta, mi a titka a gulág túlélésének: a hit. „Az emberként élhető jövőnek a XXI. században is ez a titka, a hit Istenben és abban, hogy azért adott hazát és családot nekünk, hogy megőrizzük” – fogalmazott. Hozzátette: a jövőben is minden egyéni és közösségi önvédelmet erre kell alapozni.

A házelnök beszédében rámutatott: az önvédelemre szükség van ma is, hiszen bár harminc éve abban reménykedtek, hogy a kommunizmus – mint a történelem egyik legvéresebb fejezete – végleg lezárul, de Európától az Egyesült Államokig „a szellemi és fizikai erőszakban megnyilvánuló egyeduralmi törekvések” ismét jelen vannak.

Kövér László megjegyezte: az elődök már megtanulták, hogy a kommunista uralom lényege a dühödt keresztényellenesség, a buzgó internacionalizmussal párosuló heves nemzetgyűlölet, a tudatos közösségrombolással egyidejű mesterséges tömegképzés és a hazug emberbarát jelszavak mögött az emberek kíméletlen gazdasági kifosztása. Nem a mai az első magyar nemzedék, amelyiknek a totális hatalomszerzési törekvésekkel szembe kellett néznie, de ez lehet az első, amely eredményesen szembeszáll azzal, s a következő nemzedéket megmentheti azon változó nevű, de változatlan tartalmú, istentelen és embertelen uralom visszatérésétől, amelyet a XX. században kommunizmus név alatt ismertünk meg – fűzte hozzá.

Az Országgyűlés elnöke szerint csupán annyi a különbség a XX. és a XXI. századi törekvések között, hogy az ígért földi mennyországot ma nem kommunizmusnak, hanem nyílt társadalomnak nevezik, ahol szét akarják zilálni a családi, a nemzeti és a keresztény vallási közösségeket, valamint a nemzeti államokat, a keresztény egyházakat és az egy férfi és egy nő szeretetközösségén alapuló családokat, amelyek lelki, szellemi és fizikai védelmet nyújthatnak az egyénnek.

Menczer Erzsébet a SZorakész elnöke édesapjáról, Menczer Gusztávról azt mondta: identitástudatot adott, amit ma is továbbvisznek. Társaival utat mutattak nekik, és elkezdték megismertetni az országgal a magyar történelem legsötétebb korszakát, amely több százezer magyar ember halálához vezetett. A jövővel kapcsolatban megjegyezte: az a dolguk, hogy tovább emlékezzenek és emlékeztessenek, mert emlékezés nélkül nincs jövő.

Szakály Sándor a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója úgy vélte, a néhai Szovjetunió sohasem fogja akár csak szóbeli kárpótlással sem megkövetni a túlélőket és azok családtagjait, akik már nem élnek. A szervezet munkáját nagyra értékelte, mert egyrészt küzd a kárpótlásért, másrészt folyamatosan emlékezteti az utókort az akkori rémtettekre.

Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese szerint a szervezetnek még legalább harminc évet kell dolgoznia azért, hogy a gulág ne ismétlődhessen meg, és tudatosuljon mindenkiben, hogy a kommunizmus legalább olyan rossz, mint a nácizmus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.