Csontvázak dőlnek az öltözőszekrényekből

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hiába készült el a tanuszoda Derecskén, zárva van, mert egy berendezés kimaradt a létesítményből.

Szabó Zs. László
2017. 10. 30. 5:36

A derecskei tanuszoda esete korántsem egyedülálló az országban, több problémás létesítmény is akad. Ennek oka részben az, hogy a létesítményeket azonos minta alapján tervezték, és több esetben is kiderült, hogy nem teljesen igazodnak a helyi viszonyokhoz. Így történt ez Törökszentmiklóson is, ahol az építkezés közben vált világossá, hogy a talajviszonyok miatt másfajta alapozásra és szigetelésre van szükség, mint ami a tervekben szerepel.

A gyáli tanuszoda esetében pedig az derült ki, hogy a közbeszerzésen átesett vízforgató-átemelő rendszer nem felelt meg a helyi igényeknek, ennek átépítése miatt pedig huszonhétmillió forinttal drágult a beruházás, amelynek költsége így megközelíti a 380 millió forintot – mondta még májusban Pápai Mihály polgármester munkatársunknak. Akkor nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a projekt több tanuszodájához is fa tartószerkezetet gyártó egyik vállalkozó a késések további lehetséges okairól, hátteréről. A felcsúti Pancho Aréna építkezésében is részt vevő Sokon Kft. ügyvezetője, Somogyi Tamás szerint az állam nagyon nyomott áron építteti az uszodákat, ami a tervezéstől az anyaghasználaton át az épületgépészet minőségéig mindent befolyásol. – Az átlagos tanuszodák alapterülete megközelítőleg ezerötszáz négyzetméter, vagyis 200 ezer forint körül alakul egy négyzetméter költsége, ami nem sokkal haladja meg egy átlagos családi ház építési költségét – mondta Somogyi. Az előkészítettségek alapján hozzátette, a tervek fényében „szerencsétlenek a helyszínek” is.

Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára júniusban azt közölte: a tanuszoda-fejlesztésre eddig 6,15 milliárd forintot fordítottak. A 444 összesítése szerint azonban eddig 760 millió forint többletforrást igényelt a program. Ezen kívül egy júniusi kormányhatározat szerint újabb huszonhat tanuszoda építését vállalta az állam.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.