Sándor Zsolt azt mondta, öt nemzetközi gyakorlat van, amelyekben többek között a különleges műveletiek, a tüzérség és a konvojkíséret vesz részt.

Kapu Tibornak a neheze még csak most jön + videó
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Sándor Zsolt azt mondta, öt nemzetközi gyakorlat van, amelyekben többek között a különleges műveletiek, a tüzérség és a konvojkíséret vesz részt.
A gyakorlatok célja a honvédség képességének növelése, mert a Magyar Honvédség a magyar állampolgárok biztonságának alapja, ezért fontos, hogy jól felszerelt és képzett, az ország érdekeit szolgáló haderő legyen – emelte ki.
Hozzáfűzte, hamarosan új, korszerűbb technikai eszközök érkeznek. Ahhoz, hogy ezeket ki lehessen használni, fontos, hogy a honvédség már az eszközök megérkezése előtt is tapasztalatot szerezhessen ezek kezelésében.
Sándor Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a hadgyakorlatok a NATO képességfejlesztéséhez is hozzájárulnak.
Magyarország mellett Bulgária, Románia, Horvátország, Görögország és Észak-Macedónia is hadgyakorlatokat tart – tette hozzá.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.