Embercsempész bűnbandát fejezett le a román rendőrség

Drogkereskedő bűnözői hálózatot építettek ki a magyarországi embercsempészettel keresett pénzből.

Végh Attila
Forrás: Politia Romana2020. 11. 13. 13:37
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem a péntek 13-a, hanem a szerda 11-e volt idén novemberben a román szervezett bűnözés fekete napja. A Magyar Nemzet információi szerint közel két tucat, egymással összefonódó bűnözői csoport tagjait fogták el a hatóságok. Az akcióban ezer rendőr, ugyanennyi határőr és csendőr vett részt, a román belügyminiszter, Marcel Vela a román rendőrség közösségi oldalán közzétett vidóban azt is leszögezte, a nagyszabású akcióval a magyar határ felé irányuló illegális bevándorlási hullámot is megfékezték, mert a bűnbandák embercsempészettel is foglalkoztak. A román bíróság november 13-án az akcióban elfogott bűnözők közül 130 embert helyezett vizsgálati fogságba, ami a magyar jogrendben a letartóztatás intézményének felel meg.

Az utóbbi évek legnagyobb román bűnügyi akciójának keretében november 11-én éjjel egyszerre 619 házkutatást és elfogást hajtott végre a rendőrség. Az összehangolt akcióban az ország egész területén egy időben ütöttek rajta a kommandósok és a nyomozók a helyszíneken. Az akciót több mint háromezer rendőr, csendőr és határrendőr biztosította. 489 ingatlant kutattak át, 130 lakásból és házból állítottak elő bűnözőket, köztük 14 olyan román férfit is, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. A román belügyi tárca vezetője értékelésében elmondta: 21, egymással kapcsolatban levő szervezett bűnözői csoportot számoltak fel, amelyeknél 190 millió lejt és 160 ezer eurót találtak és foglaltak le, több mint harminc luxusautóval egyetemben.

Fotó: Politia Romana

Az elfogott bűnözői csoport tagjai a fiatal generációhoz tartoznak, átlagéletkoruk 30 év. Embercsempészettel kezdték, az illegális bevándorlóktól kevesebb pénzt kértek, mint a többi csempész, ezáltal megnőtt a forgalmuk, a migránsok egymásnak adták át az elérhetőségeiket. A csoport néhány sofőrét a magyar rendőrök tavaly év végén elfogták, a nyomozás során beszerzett adatokkal is segítve a román felderítőket. A bűnbandák az embercsempészetből szerzett pénzt nem élték fel, hanem prostitúcióba – ezzel együtt emberkereskedelembe –, kábítószerbe, uzsorakölcsönökbe fektették, amiket zsarolással, bántalmazással hajtottak be.

 

A bűnügyi felderítők november 9-én kaptak el egy futárt, aki a bűnözői csoportok között végzett szállításokat, őt már régóta figyelték. A „Postás” becenevű férfinél több mint ezer adagnyi kokaint, amfetamintablettát, hasist és marihuánát találtak, de a legfontosabb az a telefon volt, amelyet kizárólag a drog szállításához használt. A rendőrök 300 nevet találtak a készülék híváslistáján, többségük ajtaján a nagyszabású akció keretében „kopogtattak”.

A bukaresti törvényszéktől kapott elfogatóparancsok alapján a rendőrség 24 órán belül átkutatta a listán szereplők otthonait. A lakásokban 17 kilogramm marihuánát, 3928 amfetamintablettát, 500 gramm tiszta kokaint – amiből a hígítás után 3000 gramm drogot tudtak volna előállítani – és 1000 gramm tiszta amfetaminport találtak meg a rejtekhelyeken.

Fotó: politia romana

A 489 házkutatás közül 386 a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyben történt, 103 helyen a bűnözők családtagjainál, ismerősöknél intézkedtek a rendőrök, ahol a gyanúsítottak elrejtették a pénzüket, a kábítószert és illegálisan beszerzett fegyvereiket, 26 pisztolyt és közel 4000 lőszert. Az egyik elfogott bandatag lakásának garázsában egy teherautó platóján találtak 14 szír férfit is, akiket másnap hajnalban vittek volna a román–magyar határhoz az embercsempészek.

Marcel Vela belügyminiszter elmondta, a Romániában elrendelt szükségállapot és a veszélyhelyzet ideje alatt a román–magyar határt 13 millió személy és több mint 5 millió jármű lépte át. A rekordmértékű forgalmat próbálták kihasználni az embercsempészek is. A román hatóságok és a magyar rendőrség munkakapcsolata az illegális bevándorlás, a Magyarországról történő kiutasítás és az embercsempészet elleni nyomozások szempontjából a legjobb, nincs még két olyan európai állam, ahol ezen a téren gördülékenyebbek lennének a közös eljárások.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.