Dzsihadista kiskorút vettek őrizetbe Spanyolországban
A fiatal az Iszlám Állam anyagait terjesztette, és robbanószerkezetek készítését tanulmányozta.
A fiatal az Iszlám Állam anyagait terjesztette, és robbanószerkezetek készítését tanulmányozta.

A hatóságok tájékoztatása szerint csak Valencia régióban hivatalosan 89 főt tartanak nyilván eltűntként, köztük gyerekeket is.

Izrael nagykövetségénél történt a támadás.

Azok számára, akik a csendőrség múltjának feltárásával foglalkoznak, rendkívül jelentős ez a forrásanyag.

Drogkereskedő bűnözői hálózatot építettek ki a magyarországi embercsempészettel keresett pénzből.

Borboly Csaba szerint a román hatóságok ezzel a mostani lépéssel újfent bizonyították, hogy csak akkor járnak el gyorsan és határozottan, ha etnikai kisebbséggel szemben akarnak fellépni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Bohár Dániel rámutatott: Magyar Péter nem akar megint leégni, ezért nem megy Miskolcra a DPK-gyűlés napján.

Egyre vadabb ötletekkel állnak elő a Magyar Péter mellett elkötelezett kamuprofilok.

Migráns erőszakolt meg egy tízéves kislányt Olaszországban, a bíróság mindössze öt év börtönt szabott ki.

Gulyás Gergely sokatmondó fotókat posztolt.

Putyin Peszeskján iráni elnökkel is beszélt.

Hatalmas tétje lesz a választásnak.

Egy készülő reform alapjaiban borítaná fel az eddigi csatlakozási rendet.

Problémát okozhat a fejlődő cégstruktúrának a régi könyvelő.

A felfedezés növelheti a lombikprogramok sikerességét.

Az idei első fordulóban a nyolcaddöntőbe jutás a tét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.