Erős érdekellentét feszíti a baloldalt a 2022-es összefogás ügyében
Bár a baloldal bejelentette, hogy közös miniszterelnök-jelöltet indít 2022-ben, ez a leglényegesebb kérdés szempontjából – egy vagy két listát állítanak-e – nem jelent érdemi előrelépést Kiszelly Zoltán politológus szerint. Az elemző lapunknak úgy értékelt, komoly érdekellentétek feszítik belülről az ellenzéket, és elképzelhető, hogy a választás előtt csak három hónappal hoznak majd döntést a listák számáról.

Bár a közös miniszterelnök-jelölt választásának a szándéka is valamelyest a közös lista irányába tolja a baloldalt, lényegi lépést mégsem jelent ezen a téren Kiszelly Zoltán politológus szerint. Az elemző lapunknak úgy vélte, továbbra is komoly fejtörést okoz az ellenzéknek, hogy közös listát állítsanak-e vagy alternatív lehetőségként két külön tömbben induljanak, és akár az is előfordulhat, hogy csak a 2022-es választás előtt három-hat hónappal dől el, hogy melyik formációban indul a baloldal. – Nem véletlen, hogy nem született döntés ebben a kérdésben, hiszen az ellenzéki esélyek szempontjából nagyon sokat számít, hogy mennyire lesz protest hangulat a 2022-es választás idején. Amennyiben erős kormányellenes érzelmek uralkodnak a társadalomban (amire már csak azért is megvan az esély, mert Brüsszel is növelte a nyomást hazánkon, és az is ismert, hogy Soros György ötvenmillió dollárral támogatta Joe Biden kampányát, amiért várhatóan benyújtja a számlát a milliárdos, amikor a megválasztott elnököt hivatalába beiktatják, továbbá a pandémia hosszú távú gazdasági hatásai sem ismertek), az egy lista akár kétharmados baloldali győzelmet is hozhat – fejtette ki Kiszelly. Szavai szerint a külön indulásból pedig a Momentum profitálhatna jelentősen.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk