Fülöp Attila: A gyermekvédelem mindannyiunk közös ügye

A Befogadlak elnevezésű nevelőszülői programmal arra akarja felhívni a figyelmet a kormány, hogy a gyermekvédelem mindannyiunk közös ügye – hangoztatta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn Oroszlányban.

Forrás: MTI2019. 03. 25. 19:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fülöp Attila a Komárom-Esztergom Megyei Gyermekvédelmi Központ rendezvényén úgy fogalmazott, arra számítunk, hogy a gyermekvédelemben élők helyzete javul, ha megosztjuk egymással tapasztalatainkat.

Elmondta: Magyarországon 23 ezer fiatalt, köztük 21 ezer kiskorút támogat a gyermekvédelmi hálózat. Nem mindegy, hogy milyen lesz a sorsuk, illetve a gyerekeik sora, rendezett életben lesz részük vagy ők is a szociális ellátórendszerre szorulnak – tette hozzá.

Az államtitkár átadta a „Lehetetlen nincs” rajzpályázat megyei díjait. A pályázatra országosan háromezernél több rajz, illetve videó érkezett. Fülöp Attila szavai szerint minden esettanulmánynál és módszertani vizsgálatnál többet ér, ha az ember ezeket a rajzokat átéli.

A nevelőszülői tevékenységet népszerűsítő országos program záróeseményét május 19-én rendezik a Várkert Bazárban, ahol egész napos családi programot kínálnak az érdeklődőknek.

Süttő Erika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének igazgatója az MTI-nek elmondta, a megyében csaknem 500 gyermek részesül gyermekvédelmi gondozásban, közülük minden második fiatal nevelőszülőknél él.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.