Gazdag Árpád-kori leletanyagok kerültek elő Abasáron

A községet Aba Sámuel magyar király alapította, nemzetségfői központjának feltárása Európa-szerte egyedülálló.

Hertelendy Gábor
2021. 05. 06. 18:04
null
Abasár, 2020. november 18. Az Aba nemzetség egykori központja és a királyi alapítású bencés monostor romjai Abasáron 2020. november 18-án. A Magyarságkutató Intézet régészeti feltárásán dolgozó szakemberek feltételezik, hogy ezen a területen található Aba Sámuel király sírhelye. MTI/Komka Péter Fotó: Komka Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Kevés olyan emlékhelyünk, régészeti lelőhelyünk van, amely ennyire összetetten és ilyen jó állapotban mutatja be az Árpád-kori templomok, apátságok, királyi központok épületeit, elhelyezkedését – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Magyarságkutató Intézet (MKI) főigazgatója az Aba Sámuel magyar király (1041–1044) nemzetségfői később királyi központján és egyúttal az uralkodó által alapított bencés monostor lelőhelyén, Abasáron. Horváth-Lugossy Gábor elmondta, hasonló felfedezés ilyen nagy méretben az utóbbi évtizedekben nem került elő.

– Örömmel jelentem be, hogy nagyon gazdag leletanyaggal szolgálunk, az Árpád-kor szinte minden létező pénze előkerült egészen a XVI. századig, sőt a feltárás során számos egyházi könyv sarokveretét, a templom ajtaját és ablakát is megtaláltuk – közölte az intézetvezető, hozzátéve: a korabeli elemeket visszaállítják majd az eredeti építészeti stílusnak megfelelően.

A Magyarságkutató Intézet főigazgatója páratlannak nevezte a feltárás alatt álló abasári bencés monostor lelőhelyét

Kazsu Attila, a község független polgármestere hatalmas lépésnek és egyúttal óriási feladatnak is nevezte a feltárást, majd hozzátette: az önkormányzat és maga a település egy emberként állt a feladat mögé, minden segítséget magadnak a kutatáshoz.

– Ezzel a feltárással a község olyan nagyvárosok mellé került, mint Székesfehérvár, Esztergom vagy Budapest, hiszen azon a helyen állunk éppen, ahol ezer éve a királyi irányítás zajlott

– jelentette ki a polgármester.

Horváth László, Abasár fideszes országgyűlési képviselője rámutatott arra, hogy Mátravidéknek számos vonzereje van, amelyekből kiemelkednek a szakrális, vallási, történelmi emlékhelyek.

– A közös emlékezet egyben tartotta Aba Sámuel király helyét, hiszen az itteniek hosszú időn keresztül szentként tisztelték őt

– jelezte a képviselő, hozzátéve: ez a feltárás nemcsak a térségnek, hanem az országnak is kiemelt jelentőséggel bír.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.