Karácsony Gergely tagad, de egyre többre emlékszik

Várnai László XIV. kerületi önkormányzati képviselő szerint a zuglói szocialisták eszköztárának a fenyegetés is része. Megerősítette: Karácsony Gergely már korábban is panaszkodott a családját ért inzultusokra. Az ellenzéki sajtó tegnap óta mérsékelt érdeklődést mutat a főpolgármester-jelöltjüket nehéz helyzetbe hozó hangfelvétel iránt, miközben véleményvezéreik a 2006-os recept alapján próbálják menteni a menthetőt.

2019. 09. 28. 7:05
Kutyakomédia balliberális módra. Újra Zugló első embere a főszereplő Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amíg Karácsony szorgalmasan tagad és terel, addig a baloldali sajtó jelentős része hallgatásba burkolózott. Ahol mégis szóba hozták az ügyet, ott a publicisták Gyurcsány Ferenc 2006-os őszödi beszédéhez hasonlóan „igazságbeszédként” hivatkoztak a hangfelvételre. Sőt megjelent egy olyan értelmezés is, hogy ez az egész Karácsony Gergely alkalmasságát bizonyítja; azt, hogy Budapest főpolgármesterként szembeszáll majd a kasszakulcsra támadó szövetségeseivel. Az írások arról persze már nem szólnak, hogy Zuglóban milyen botrányok felett hunyt szemet.

Az ellenzéki jelölt már tagadja az MSZP botrányait, de egy független képviselő megerősítette a gyanút
Fotó: Bach Máté

Nem ez az első eset, hogy a több balliberális szervezetnek is hátat fordító Karácsony Gergely szűk körben baloldali szövetségeseit bírálta, s aztán lelepleződött. Legutóbb, 2017 decemberében az Együtt elnökségi ülésén elhangzottakat szivárogtatta ki az azóta megszűnt párt elnökségi tagja, Berkecz Balázs. Akkor miniszterelnök-jelöltként Karácsony azt mondta: „Alapvetően az az érzésem, hogy a fa…ért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.”

A Többség Tarlós mellett

Teljes a reményvesztettség az ellenzéki oldalon, még a baloldali szavazók is Tarlós István győzelmét várják, Karácsony Gergely esélytelen – derül ki a Századvég Alapítvány tegnap közölt kutatásából. A Karácsony botrányos hangfelvételének kikerülése előtt készült felmérésből kiderül, hogy a válaszadók közel háromnegyede (74 százaléka) szerint Tarlós fogja megnyerni az októberi voksolást, ezzel szemben Karácsony győzelmét pusztán 16 százalékuk tartja valószínűnek. A baloldali szavazók közel fele (49 százaléka) sem bízik Karácsony Gergely győzelmében, és csupán 41 százalékuk fogalmazott meg ezzel ellentétes véleményt. A válaszadók mindössze 35 százaléka van pozitív véleménnyel Karácsonyról, míg 57 százalékuk elutasítja a zuglói polgármester személyét.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.