Két budapesti MSZP-s polgármester is átáll Gyurcsányékhoz

Mivel a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott, ezért a XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándornak és Kiss Lászlónak, Óbuda polgármesterének is megszűnik MSZP-s párttagsága.

Magyar Nemzet
2020. 02. 20. 15:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz csatlakozik két MSZP-s polgármester is – számolt be róla az Index. Mivel a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott, ezért a XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándornak és Kiss Lászlónak, Óbuda polgármesterének is megszűnik MSZP-s párttagsága. A két kerületi vezető azzal indokolta a döntését, hogy polgármesteri programjuk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptak megfelelő garanciákat és politikai támogatást. Továbbá arra hivatkoztak, hogy az európai politikát illetően az a vonal áll hozzájuk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette EP-delegáció képvisel például az európai minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék kérdésében.

– Polgármesterként közvetlen közelről látjuk a méltatlan közalkalmazotti bérek és az alulfinanszírozott egészségügy minden következményét. Ennek megoldásához, akár visszafordításához éppen a DK európai politikája lehet a kulcs – írták. Szaniszló és Kiss a jövő héten írhatják alá a belépési nyilatkozatot a Gyurcsány-pártba. A portál szerint mindkét ősszocialista átállása váratlan volt, s a lépés különösen Kiss esetében számít meglepetésként, hiszen még informálisan sem tájékoztatta pártja vezetőit a döntéséről.

Az elmúlt időszakban többen is elhagyták az MSZP-t: Szanyi Tibor néhány hete jelentette az párttagsága megszüntetését, korábban pedig Botka László szegedi polgármester lépett ki. Őket három szakadár szocialista politikus követte: Farkas István és Szabó Gábor újpesti önkormányzati képviselők, valamint Trippon Norbert, a kerület egyik alpolgármestere egyaránt a DK-ba távoztak a pártjukból.

A 33 fős fővárosi közgyűlésben jelenleg az MSZP-nek 7, a DK-nak 4 fős frakciója van, Kiss és Szaniszló átigazolásával ez az arány 5-6-ra módosul a Gyurcsány-párt javára. A DK-csoport így megkerülhetetlenné válik minden közgyűlést érintő döntéshozatalban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.