Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.

Unyatyinszki György
2018. 01. 19. 4:40

– Az ember a család összes dolgát nem szokta kiteregetni – válaszolta arra a kérdésünkre, miért nem beszélhet a saját vállalkozásáról. Minderre jeleztük neki: nem a családja vagy a fia, hanem a közpénzből származó támogatások felhasználása miatt kerestük meg. – Nem foglalkozom pénzügyekkel – mondta végül. Azt, hogy pénzügyi műveletek nélkül hogyan volt képes a sokáig jelentős veszteséggel működő sertéstelepet rövid időn belül több tízmillió forintot termelő vállalkozássá tenni, már nem volt lehetőségünk megkérdezni. Az agrártámogatási rendszert ismerő forrásunk szerint egy öt-tízezer sertést nevelő vállalkozás lehet képes olyan nyereségre, amilyet a Méker Kft. egyetlen éven belül produkált. Hogy a sertések pontos számáról képet kapjunk, ellátogattunk a Méker mátészalkai telephelyére, ahol ezt firtató kérdésünk után a vállát vonogatva ment vissza a telepre az egyik munkás. A telepen mi nyolc, sertéstartásra alkalmas, nagyobb épületet láttunk a kiszolgálóépületek mellett, ezek legfeljebb négyszáz állat nevelésére alkalmasak. Hogy valóban ennyi sertést tartanának, arról nem győződhettünk meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.