A levitézlett SZDSZ egykori emblematikus figurája is elmondta véleményét a miniszterelnök-jelölti versengésről.

Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
A levitézlett SZDSZ egykori emblematikus figurája is elmondta véleményét a miniszterelnök-jelölti versengésről.
Finoman, amolyan ravasz libsi módjára először úgy fogalmazott, félreérthetetlenül Karácsony botrányára célozva, hogy a jelölt nyelvtudása mellékes:
– Az ellenzéki pártok sorra megnevezték az előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltjeiket. Be is indult azonnal a papagáj kommandó, mondván, hogy az egyik nem is beszél angolul. Aztán most erről vitatkozunk. Nem kellene. [...].
Majd azért szép lassan kibukott belőle a valódi üzenet is:
– [...] én Dobrev Klárát támogatom és ajánlom figyelmükbe. Dobrev Klárát, aki
– jogi és közgazdasági diplomával rendelkezik,
– beszél négy nyelven (ezekből felsőfokú nyelvvizsgával is rendelkezik)
– több éves közigazgatási és kormányzati tapasztalata van
– az EU Parlament alelnökeként ismeri az európai politikai szereplőket és ő is megfelelő nemzetközi ismertséget tud felmutatni [...].
Lám-lám, végül azért mégis számít a nyelvtudás, hiszen az általa támogatott jelöltnél, Dobrev Kláránál azért fontosnak tartotta kiemelni ezt a szempontot is.
A Gyurcsány-csatlóssá silányult Kuncze ezzel a posztjával nagyon csúnyán lehúzta Karácsony Gergelyt. Nincs ezen mit szépíteni. Kuncze hiába akarta selyempapírba csomagolni a véleményét, az üzenet tiszta és világos: szerinte Karácsony nem alkalmas.
Ezzel nem is vitatkoznánk. Az alábbi mondataival viszont annál inkább:
– [...] Az egy más kérdés, hogy Magyarországot még nem vezette nő, ideje lenne ebben is előre lépni. Hazánkra ráférne egy kedves mosoly, az ordibálás helyett a halk szavú érvelés, a hátrányos helyzetűek felé megnyilvánuló empátia és ennek érvényesítése a politika tartalmában.
Nem hiszem, hogy van olyan ember Magyarországon, – az elvakult Gyurcsány-hívőkön kívül természetesen – akinek Dobrev Kláráról a halk szavú érvelés és a kedves mosoly jutna eszébe.
Mindenesetre Karácsony Gergely egy újabb jelentős méretű pofont kapott, ezúttal Kuncze Gábortól.
El kellene ezen gondolkozni.
(Borítókép: Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) volt elnöke Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke lakossági fórumán a budapesti K11 Művészeti és Kulturális Központban 2018. március 27-én. – Forrás: MTI Fotó: Mónus Márton )
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Provokálják az embereket.
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
Pont olyan hidegvérű, mint Szoboszlai, Dániában csodálják, de ő magyar akart lenni
Ezeket a városokat kerüld el, gyűlölik a magyar turistákat!
„Nem akarjuk folytatni” – üzenték az irányítótoronynak a Boeing 787-es repülőgép pilótái, akik hétfőn visszafordultak a súlyos indiai baleset után
Tragédiába fulladt a trambulinozás: Fél órán át kétségbeesetten küzdöttek a mentősök a kislány életéért, de meghalt
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Hajnal Tamás reagált a pletykákra, már csak idő kérdése az aláírás az FTC-nél
Ezzel locsold az uborkát, és elképesztő mennyiséget szüretelsz!
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
A Medián szerint 15 százalékkal vezet a Tisza
Fordulat a Palatinuson meghalt kislány ügyében
Orbán Viktor összehívta a kormányt
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Provokálják az embereket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.