Magyar politikusok hazaárulása

Károlyi Mihályt akarják kinevezni szerb segítséggel a leendő Baranya köztársaság élére. Kormányának egyik volt minisztere Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása mellett érvel, amiért hazaárulónak minősítik. A prágai kormány – megsértve a békeszerződést – elbocsátja a magyar tisztviselőket, és kompromittáló adatokat gyűjt a lakosság ellen.

2021. 01. 27. 14:54
Fotó: filmhiradokonline.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pesti Hírlap vezércikkben foglalkozik január 25-én a Lovászy-jelenséggel. „Minden ide-oda magyarázgatás után is, sajnos, Lovászy Márton saját igazoló irata alapján kétségtelen tényállásnak kell tekintenünk azt, hogy Pécsett legalábbis elősegítette és jóváhagyta azt a törekvést, amely ennek a városnak és környékének szerb protektorátus alatt a magyar állammal szemben közjogi keretet és hatóságot biztosítana. […] Cselekvéséről meg lehet állapítani, hogy átlépi a hazaárulás mezsgyéjét, mert az ország legnagyobb válságában a külső ellenség nyílt támogatásának, sőt bizonyos ponton a vele való szövetkezésnek minden ismérvét hordozza magán. […] Eddig láttuk az emigráns politikusok ama sajátságos új válfaját, amely Bécsből igyekszik aknát fúrni az ország kialakuló alkotmányos rendje alá és ebből a célból nem átallja a magyar nemzet legádázabb ellenségeivel való gaz összeesküvést sem. Most íme, kijegecesedik mellette a magyar pártvezérség emigráns speciese is, amely bécsi központból, bécsi drótokon és bécsi levegőből merített sugallatokkal akarja olyik magyar pártnak cselekvését rángatni.”

A Pesti Napló közli január 26-án, hogy a prágai kormány beszüntette a felvidéki vármegyei tisztviselők fizetését, s az összes magyar szolga megkapta az értesítést, hogy „a prágai kormány szolgálatukat tovább nem veszi igénybe és adják be a nyugdíjazás iránti kérelmüket.” A lap Dávidházy János csallóközi főszolgabíró esetét emeli ki. „Mikor a vármegye tudomást szerzett arról, hogy Dávidházy főszolgabírót a csehek el akarják küldeni, ötszáz tagú küldöttség kereste föl Komárom vármegye zsupánhelyettesét és a küldöttség követelte Dávidházy főszolgabírónak hivatalba való visszahelyezését.” A cseh hatóság azonban hajthatatlan, elvágja a vitának még a lehetőségét is, nem hajlandó érdemi párbeszédre. „Dávidházy időközben arról értesült, hogy elbocsátásának egyik fő oka az a körülmény, hogy két fia aktív szolgálatot teljesít a magyar hadseregben.” A Pesti Napló értékelése: „A békeszerződés értelmében a cseh állam tartozik átvenni a megszállott területeken talált magyar tisztviselőket. Világos, hogy a prágai kormány ezzel az intézkedésével súlyosan megsértette a békeszerződést. A magyar kormánynak teljes súlyával kell mérlegelnie ezt a kérdést és haladéktalanul megtenni a legerélyesebb közbelépést, mert a Komárom megyei tisztviselők sorsában a magyarságnak egyik nagy, és következményeiben fel sem mérhető veszedelme rejtőzik.”

A január 27-i Magyarország további fejleményekről számol be Kiüldözik a felvidéki magyar tisztviselőket című cikkében. Szviezsényi Zoltán dr. miniszteri tanácsos úgy válaszol az újságnak: „Hiteles értesülésünk még nem érkezett, hogy az illető tisztviselőket felfüggesztették-e. Úgy tudjuk magánúton, hogy őket és velük együtt a kassai, besztercebányai, komáromi és pozsonyi gimnázium igazgatóit is fel fogják függeszteni. […] A cseh-szlovákok szisztematikusan dolgoznak azon, hogy a magyar érzésű tisztviselőket állásukból kiemeljék. Minthogy a trianoni békeszerződés értelmében a tisztviselőket állásuktól megfosztani nem lehet, agent provocateurök szolgáltatnak jogcímet ahhoz, hogy a legvalótlanabb ürügyek alatt, törvényszakaszokra való hivatkozással megfoszthassák e tisztviselőket egzisztenciájuktól. Házkutatást tartanak náluk és ha nem találnak a lakásukon semmi gyanúsat, eltávolítják huszonnégy órára a tisztviselőt háznépével együtt és ezalatt lázító röpiratot, majd levelet csempésznek a lakásába. Ezután jelenlétükben megtalálják ezt az általuk odacsempészett bűnjelet és ezen az alapon járnak el ellenük és teszik ki őket hivatalukból. […] Rendszeresen folyik ez a kiüldözés, a Felvidéken ma statárium van és így igen könnyen ez alá vonhatnak mindenkit, akiknek ottléte nekik kellemetlen. E rendszert a pozsonyi »Propagacsnak Kancellária« – propagandahivatal – intézi és legelszántabb eszközei az úgynevezett junákok – leventék –, akik állandóan figyelik a templomokat, gyűléseket, kihallgatják a magánbeszélgetéseket is, hogy adatokat gyűjtsenek vagy gyártsanak mindenki ellen, aki magyar érzésű. Ezek inzultálják a magyarul beszélő nőket és kompromittálják a magyarbarát tótokat.” Mégis van némi remény, mert: „Tárgyalások folynak, hogy a tisztviselők helyükön maradhassanak, a békeszerződés erre vonatkozó szakaszai érvényesüljenek, és a missziókban meg is van a jóindulat arra, hogy biztosítsák e tisztviselőknek egzisztenciájukat.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.