Napokon belül lejár a Lánchíd ideje

A napokban lejár a Lánchíd felújításának megkezdésére a mérnökök által megjelölt határidő, de a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat az elmúlt fél évben a Fővárosi Közgyűlés döntéseit is figyelmen kívül hagyva, semmit sem tett Budapest egyik jelképének a megmentéséért. Többéves előkészítés után a hídfelújítás engedélyes tervei és magának az átkelőnek a rekonstrukciójához szükséges pénzügyi forrás már tavaly rendelkezésre állt.

Baranyai Gábor–Csekő Imre
2020. 06. 02. 5:50
null
A Főmterv Zrt. decemberben született szakvéleménye hat hónapot adott a munkálatok megkezdésére Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A Főmterv Zrt. szakvéleménye a Lánchíd felújításának megkezdését hat hónapon belülre jelölte meg. Ez a napokban letelik, és nincs válasz arra, hogy az elmúlt fél évben miért nem írta ki a főváros vezetése a kivitelezői tendert – nyilatkozta lapunknak Tarlós István, aki hozzáfűzte: nem akar személyi felelősöket megnevezni, csak a tényekre és a műszaki problémákra kívánja felhívni a figyelmet. A volt főpolgármester szerint a Lánchíd kapcsán a körtét az almával próbálja összehasonlítani az ellenzéki sajtó.

– Az egyes médiumokban megjelentekkel ellentétben tavaly nyáron nem azt mondtam, hogy a Lánchídra kevés a rendelkezésre álló forrás, hanem a híd, a váralagút, a pesti hídfőnél lévő villamosalagút, valamint a Széchenyi tér együttes felújítására kaptunk alátámasztás nélküli magas – 34-35 milliárd forintos – árajánlatokat – hangsúlyozta a volt városvezető. Tarlós István emlékeztetett: a júniusi, elfogadhatatlanul magas kivitelezői árajánlatok után újabb műszaki felmérést rendeltek meg, amely már a választások után készült el.

A Főmterv Zrt. decemberben született szakvéleménye hat hónapot adott a munkálatok megkezdésére
Fotó: Bach Máté

– A Lánchíd átvizsgálásakor alpinisták – mivel nincs a hídtest alatt kezelőjárda – novemberben addig ismeretlen, kritikus hibákat észleltek, amelyeket a Budapest Közút emberei nem is láthattak. Egyes fő alkatrészek az 1913–1915-ös teljes körű felújítás óta, több mint száz éve nem voltak cserélve, a korrózió a hossztartók gerincén súlyos károkat okozott, ugyanígy a járdák, az úttest tartókonzoljai és ezek toldásai is kritikus állapotban vannak. Ennek alapján határozta meg a felújítási munkálatok fél éven belül szükséges kezdési időpontját decemberben a Főmterv – foglalta össze a volt főpolgármester, hozzátéve: a felújítás engedélyes tervei 2018 óta rendelkezésre állnak, a kiviteli tendereztetés pedig tavaly év elején elkezdődött.

Ami a rekonstrukció fedezetét illeti, Tarlós István felhívta a figyelmet, hogy főpolgármestersége idején 23,7 ­milliárd forintot irányoztak elő, ebből hatmilliárd az állami hozzájárulás, nyolcmilliárdot pedig az Európai­ Beruházási Bank eddig el nem költött csomagjából lehet lehívni, a többi pénz pedig a főváros saját forrásából adódott.

A Tarlós István által elmondottakon túl Karácsony Gergely hezitálása azért is érthetetlen, mivel a rendelkezésre álló dokumentumok szerint az előző városvezetés által készített ­2019-es költségvetésben és az új vezetés által benyújtott, ellenzéki többséggel elfogadott 2020-as büdzsében is szerepel a Lánchíd felújítása. Karácsony Gergely ráadásul annak ellenére nem tett semmit a Lánchíd ügyében, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2020. január 29-én kelt határozatában arról döntött: szükségesnek tartja a híd rekonstrukciós munkálatainak elvégzését.

A főpolgármesternek lehetősége lett volna tárgyalásos eljárást lebonyolítani, aminek segítségével lenyomhatta volna az árat, de akár új közbeszerzési pályázatot is kiírhatott volna. A közgyűlés januárban azt is megfogalmazta, hogy a híd felújítását követő forgalmi változtatásokról Karácsony Gergely társadalmi párbeszéd részeként egyeztessen Budapest polgáraival, de a Face­bookon igen aktív főpolgármester a közgyűlés ezen határozatának végrehajtásáért nem tett semmit. Bár határidőnek a február végi közgyűlés időpontját jelölték meg, Karácsony Gergely egyáltalán nem lépett, hogy végrehajtsa a januári közgyűlési határozatokat, és ezt a mulasztását azóta sem pótolta be.

A túlárazott kivitelezői árajánlatok újratárgyalása és a felújítás Lánchídra való szűkítése sem lenne példátlan. Az előző főpolgármester már 2011 január­jában újra kezdte tárgyalni – sikerrel – a Demszky Gábor idején megkötött, a főváros számára előnytelen ­Alstom-szerződést, igaz, akkor a balliberális sajtó azonnal visszamutogatással vádolta Tarlós Istvánt, miközben mostani utódja kapcsán örökös szerecsenmosdatás zajlik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.