Novák Katalin: Biztonságban nyaralhatnak a gyerekek idén is

Június 29-én indulnak országszerte a napközis Erzsébet-táborok nyolcszáz település ötezer helyszínén.

Csekő Imre
2020. 06. 24. 11:33
Karnok Csaba
Kistelek - 2019.07.03. Erzsébet-táborok a megyében. Idén a kisteleki általános iskolában 205 gyerek táborozik összesen. Virágot ültetnek, követ festenek, zoknilabdát varrnak és jégkrémet majszolnak. Képen: Fotó: Karnok Csaba (KC) – Délmagyarország (DM) Fotó: Karnok Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn, június 29-én indulnak országszerte a napközis Erzsébet-táborok nyolcszáz településen, közel ötezer helyszínen – mondta el Novák Katalin szerdán délelőtt abból az alkalomból, hogy a Mol 13 ezer liter fertőtlenítőszert adományozott a táboroknak, amit az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány juttat el a helyszínekre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelő államtitkára a Gyáli Ady Endre Általános Iskolában tartott átadáson ismertette:

nyolcvanezer gyerek nyaralhat tartalmasan és biztonságban az idén a járvány miatt kizárólag napközis formában megrendezett Erzsébet-táborokban, naponta reggel nyolc és délután öt óra között.

Novák Katalin beszámolt róla, hogy minden iskola, amelyik jelentkezett, lehetőséget kap az Erzsébet-táborok megszervezésére, így az összes gyermek, akinek szülei igényelték, táborozhat majd.

A politikus kifejtette:

sok településen – így Gyálon is – az iskolák közösen, egy helyszínen szervezik meg a táborokat, amelyekbe elsősorban alsó tagozatos diákok jelentkeztek.

Változatos programok: kézműveskedés, sportolás és kirándulási lehetőségek várják a táborozókat, akik idén biztonsági óvintézkedésként maximum húszfős csoportokban nyaralnak majd. Az egészség megőrzése kiemelt téma ebben az évben, és az összes táborban lesznek olyan fertőtlenítőpontok, ahol a gyerekek megtanulhatják a járvány elleni védekezés alapjait – hívta föl rá a figyelmet a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki azt is közölte: a táborozók számára szinte ingyenesen napi négyszeri étkezést is biztosítanak.

Ratatics Péter, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója az eseményen arról beszélt: a vészhelyzet elején vállalatuk két hét alatt átállt az ablakmosó folyadék gyártásáról a fertőtlenítőszerek előállítására. Az egészségügyi intézmények, a közlekedési vállalatok és a honvédség részére biztosították a folyamatos fertőtlenítőszer-ellátást, amelyet áprilistól a lakosság számára is elérhetővé tettek. Kiemelte: ezúttal 36 millió forint értékben több mint 13 ezer liter fertőtlenítőszert adományoznak az Erzsébet-táboroknak, ami elegendő lehet az összes tábor ellátására a nyáron.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.