Egyetlenek vagyunk az unióban, ahol vakcinabőség van

A miniszterelnök a szokásos, péntek reggeli rádióinterjúban beszélt arról, hogy a továbbiakban egy észszerűbb oltási rendszerre állunk át, de a gyermekek oltakozását illetően tudományos válasz legkorábban nyár végén várható. Orbán Viktor arra is kitért, hogy az internet új csatateret nyitott a gyermekek elleni bűncselekményekben, ezért is van szükség új szabályozásra, a nemzeti összetartozás napja apropóján pedig úgy fogalmazott, a magyaroknak nincs okuk arra, hogy vereségtudatban éljenek.

Csókás-Kincses
Forrás: Kossuth Rádió2021. 06. 04. 7:46
Orbán Viktor kiemelte, az oltakozás terén most már az egyéni felelősségnek van nagy szerepe.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő szerint míg hazánkban folyamatosan törlik el a korlátozásokat, Nyugat-Európában „még depresszió van”. – Mi szabadságot nyertünk azáltal, hogy az oltások tekintetében hónapokkal megelőzzük a többi országot – húzta alá.

Azzal folytatta, hogy itthon már kezdődik a gazdaság újraindítása is, a jövő héten konferenciát is szerveznek erről. – Időt, szabadságot és pénzt is nyerünk azzal, hogy jól sikerült az oltási program – hangsúlyozta a miniszterelnök, majd megköszönte a munkáját mindenkinek, aki részt vett az oltások megszervezésében, lebonyolításában, továbbá köszönetet mondott annak az 5,2 millió embernek is, aki regisztrált az oltásra.

Hozzátette: eddig az állam felelőssége volt, hogy megszervezze a lakosság immunizálását, innentől kezdve viszont csakis az egyéni felelősség emelheti tovább az oltások számát.

Orbán Viktor kiemelte azt is, hogy a magyar egészségügy európai szinten is kiemelkedően teljesített a járvány idején.

Orbán Viktor kiemelte, az oltakozás terén most már az egyéni felelősségnek van nagy szerepe

Arról, hogy folytatják-e a kétoldalú megállapodásokat, a kormányfő elmondta, szükséges lesz. Mint fogalmazott, van védettségi igazolványunk, a többiek előtt járunk, és Európában egy mögöttünk lévő pozícióból szeretnének előre jutni. Ha belép majd az európai kártya, az nem azt jelenti, hogy ki fognak bocsátani Brüsszelben egy kártyát, a nemzeti hatóságok feladata lesz, hogy kibocsássák a védettségi kártyát.

– A mostani védettségi kártyánk online változatát fogjuk kiegészíteni adatokkal, így a magyar digitális kártyán lévő adatok szinkronban lesznek a jövőben elkészülő többi európai ország kártyájával

– magyarázta a miniszterelnök. – Azt gondolom, hogy amit a közösségi felelősségből meg tudtunk tenni, azt megtettünk, de itt az egyéni felelősség érzésének növekedésére van szükség – tette hozzá.

Több mint egy éve vitatkoznak a pedofilellenes törvénycsomagról, amely most a Parlament előtt van. – Én azt hiszem, hogy gyorsabban is döntésre juthattunk volna, de nagyon keskeny ösvényen járunk, mert miközben nem akarunk beleszólni senki életvezetésébe, azt sem szeretnénk, ha olyasmit látnának és tapasztalnának a gyerekek, ami az ő egészségükre káros és veszélyes – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzáfűzte: az indulatok és érzelmek egyértelműek. – Ésszel kell eljárnunk, nehogy olyan szabályokat hozzunk, aminek egyes részeit később megbánhatjuk.

A gyermekek bizalmával visszaélni, különösen szexuális okokból a legvisszataszítóbb dolog, amit el tudunk képzelni, az internet pedig olyan csatateret nyitott, amelyhez új szabályozás szükséges.

A gyerekek lubickolnak ebben az online térben, ebbe a térbe viszont a jó dolgok mellett a rossz dolgok is beáramolnak. Kocsis Máté frakcióvezető viszi a pedofilellenes törvénycsomag feladatát: semmilyen szexuális befolyásolásnak nem akarjuk kitenni kiskorú gyermekeinket és büntetni akarjuk azokat, akik ezt a határt átlépik – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A nemzeti összetartozás napjáról Orbán Viktor elmondta: tizenegy évvel ezelőtt döntött úgy a magyar kormány, hogy az országvesztés napját emléknappá emeli. A kormányfő úgy fogalmazott: van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik a határokon, és ennek lelki összetartása erősebb, mint a korábbi évtizedekben bármikor.

– Nem akarunk úgy élni, hogy egy örökké vereségre ítélt népnek tekintjük magunkat, nincs is okunk arra, hogy ilyen vereségtudatban éljünk.

– A miniszterelnök rámutatott, hogy a szomszédaink – akikkel Trianon okán számos vitánk van – respektálják azt az erőt és a sikert, amit Magyarország felmutatott az elmúlt időszakban. – Ennek köszönhetően az utóbbi tíz évben javítottuk a viszonyt a szomszédos országokkal, a szerbekkel vagy a szlovénokkal például soha nem volt ilyen jó a kapcsolatunk.

Ma egyik szomszédos ország sem teheti meg, hogy ne kalkuláljon Magyarországgal

– mutatott rá Orbán Viktor, majd úgy folytatta: a hazai külpolitika alapgondolata, hogy nem ellenfeleket gyűjtünk, hanem barátokat.

A kormányfő az amerikai–dán lehallgatási botrányról szólva utalt rá, hogy még a nyugati szövetségi rendszeren belül is nehéz barátokat gyűjteni, mert akinek eszköze és hatalma van, az akár törvénytelenül is információkat gyűjthet a másikról.

Jelezte: a nemzetbiztonsági kabinet az ügy miatt megkapta a munkát, hogy derítse fel, hazánk is érintett lehet-e hasonlóban.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarországnak nem arra kell törekednie, hogy egyik vagy másik hatalom mellé álljon, hanem mindig a saját utunkat kell járnunk, és a megkötött barátságokat gazdasági együttműködésre kell átváltanunk, lehetőséget teremtve a magyar vállalkozóknak arra, hogy a termékeiket el tudják adni külföldön.

– Lélekben, történelemben, kultúrában és akaratban mi egy nagy nemzet vagyunk. Ki kell mennünk a világba, mert a világra való nyitottság a magyar embereknek rendkívül sok előnyt hozhat és hoz is

– állapította meg a kormányfő.

A futball Európa-bajnokságról Orbán Viktor úgy fogalmazott: sajnálja, hogy Szoboszlai Dominik nem játszik, mert személyében „végre fölemelkedett egy magyar csillag”. – A Puskás Akadémia alapítójaként külön figyelem az onnan kikerült játékosokat, de nem csak nekik, mindenkinek sok sikert kívánok – zárta szavait a miniszterelnök.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.