Gyurcsányék eddig magabiztosnak mutatkoztak az Altus körüli vizsgálódásokkal kapcsolatban. Dobrev Klára közösségi oldalán korábban azt fejtegette, hogy csupán „az lett volna a bűnünk, hogy pár korábbi munkatársunknak, rokonunknak, ügyvédünknek, Czeglédy Csabának és a DK-nak kölcsönt adtunk. Legtöbbnek kamatmentesen, ahol adó- vagy pártfinanszírozási törvény előírta, kamattal. Szerintem ez a normális.” Azóta kiderült, hogy Gyurcsányné vezeti a DK európai parlamenti listáját. A Fidesz szerint a döntés hátterében az állhat, hogy Dobrevnek szüksége lehet a mentelmi jogra, amit brüsszeli mandátuma biztosíthat neki.
Pert vesztett az Altus
Jogszerű volt a Magyar Nemzeti Bank tizenötmillió forintos bírsága, amit a Dobrev Klára vezette Altus Portfólióra szabott ki jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt — állapította meg első fokon a Fővárosi Törvényszék. Az ügyben a BRFK is nyomoz, mivel az Altus mintegy négyszázmillió forintnyi pénzkölcsönt nyújtott jogosulatlanul magánszemélyeknek, társaságoknak, köztük a mintegy 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba cégének.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!