Az iskolák a megjelölt időben vehették át a raklapokra csomagolt könyveket, így mindegyik intézmény felkészülten fogadhatja a tanítási év első napján a diákokat.

Kapu Tibornak a neheze még csak most jön + videó
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az iskolák a megjelölt időben vehették át a raklapokra csomagolt könyveket, így mindegyik intézmény felkészülten fogadhatja a tanítási év első napján a diákokat.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője a közlemény szerint azt mondta, a szállítást a tervek szerinti 20 munkanap alatt, a megadott határidőre befejezték, a postások naponta átlagosan közel 200 iskolába mentek el, ahol tételesen, hiánytalanul átadták a könyveket.
Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója azt mondta, a megrendelt tankönyvek száma 570 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit, de a Magyar Postával több éve fennálló együttműködésüknek köszönhetően nem okozott problémát a kiszállítás.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.