Reménytelennek tűnik a diplomaszerzés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A hátrányos helyzetű tanulók nagyobb hányada számolt be bántalmazásról, miközben az életükkel is elégedetlenebbek.

Hutter Marianna
2017. 05. 03. 7:48

Az OECD vizsgálta az úgynevezett „szociális szegregációs indexet” is. Ez azt hivatott mutatni, hogy a kétkezi munkából élő, illetve a szellemi foglalkozást űző szülők gyermekei mennyire „keverednek” az iskolában. Minél inkább közelít a mutató értéke a 100-hoz, annál inkább jelzi, hogy szüleik foglalkozása szerint szegregálódnak a tanulók, vagyis az értelmiségi családok gyermekei nem ugyanabba az iskolába járnak, mint a fizikai munkásokéi. Magyarország e tekintetben is magasabb – vagyis rosszabb – eredményt ért el: míg az OECD-átlag 20 volt, addig a magyar 30. Ennél rosszabb eredményt csak Indonézia, Izrael, Peru, az Egyesült Arab Emírségek és Argentína mutatott fel.

Ehhez hasonlóan a magyar kékgalléros szülők (a kétkezi munkások) gyermekeinek mindössze 28 százaléka gondolja, hogy 30 éves korában magas státusú szellemi foglalkozást fog űzni, míg a fehérgalléros (szellemi munkát végző) családokból érkezett tanulóknál ez 62 százalék. A két eltérő hátterű gyermekcsoport elvárása közti különbség hazánkban a legnagyobb az összes OECD-tag-, illetve -partnerország közül.

Ehhez hasonlóan a diplomaszerzéshez sem fűznek túl sok reményt a kékgalléros szülők gyermekei. Kevesebb mint 14 százalékuk gondolja úgy, hogy megszerzi az egyetemi diplomát, míg ez az arány a szellemi foglalkozású szülők gyermekeinél magasabb, mint 53 százalék. Hasonló arányokat kapunk, ha a hátrányos helyzetű tanulók diplomázási elvárásait vizsgáljuk. Ugyanis míg a legjobb társadalmi-gazdasági hátterű magyar diákok kétharmada arra számít, a jövőben le fog diplomázni, ez az arány a legszegényebb diákok körében alig több mint 11 százalék. Vagyis a két diákcsoport között több mint 55 százalék az eltérés, nagyobb különbséget csak Lengyelországban és Litvániában találni.

Pozitív eredmény ugyanakkor, hogy mind a leginkább hátrányos, mind pedig a legjobb helyzetű diákok igen magas aránya arról számolt be (94,5, illetve 97,9 százalékuk), hogy szüleik érdeklődnek iskolai tevékenységük iránt. Az viszont már kevésbé örömteli, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű diákok közel 78 százaléka állította, több alkalommal is inkorrekt módon bánt vele tanára a PISA-felvételt megelőző hónapban. Az eredmények az OECD-átlaghoz viszonyítva is igen kiugrónak számítanak, ugyanis a többi ország nehéz életkörülmények között élő diákjainak alig több mint 52 százaléka számolt be valamifajta általa tapasztalt tanári méltánytalanságról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.