Schanda Tamás: A magyarok tehetségesek és megbecsülik saját kincseiket

A magyarok nemcsak tehetségesek, hanem meg is becsülik saját kincseiket – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért elnevezésű díjak csütörtöki átadásán Budapesten, a Hagyományok Házában.

Forrás: MTI2019. 06. 06. 19:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schanda Tamás a tehetséggondozást végző szakemberek munkáját méltatva arról beszélt, hogy fel kell kutatni a fiatalokban meglévő talentumot és segíteni kell őket a kamatoztatásában. „Büszkék vagyunk” arra munkára, amit a fiatalokért végeznek – hangsúlyozta az eseményen jelenlévő 58 díjazottat megszólítva.

Felidézte: a Nemzeti Tehetség Program keretében évente 300-350 ezer fiatal tehetséggondozására nyílik lehetőség, akiknek a fejlődéséhez több ezer tehetséggondozó pedagógus biztosítja a hátteret.

A tehetségprogram létrejötte óta csaknem 12 ezer olyan projekt nyert el támogatást, amely hátrányos helyzetű, roma és fogyatékos fiatal tehetségeket támogat célzott pályázatokkal. Határon túlról mintegy 44 ezren vehettek részt a programban. 2013 óta Bonis Bona-díjjal 850 tehetséggondozó szakember munkáját ismerték el – sorolta az államtitkár.

Scanda Tamás kifejtette: a többi között a technológiai fejlődés, a digitalizáció és a „globális gazdasági trend elmozdulása” innovációra, folyamatos újításra, valamint a tehetségek felkutatására és felemelésére sarkall Magyarország versenyképességének növelése érdekében. A magyar gazdasági növekedés mértéke a legmagasabb az Európai Unióban, ezért a kormány hosszútávú célként tűzte ki, hogy Magyarország 2030-ra az öt legélhetőbb és leginkább versenyképes ország egyike legyen Európában. A mai fiatal generáció aktív részese és formálója lesz azoknak a gazdasági, technológiai és társadalmi folyamatoknak, amelyek ennek a célkitűzésnek az eléréséhez vezetnek – jelentette ki Schanda Tamás, kiemelve: az ország jövője és versenyképessége jelentős részben a tehetséggondozó szakemberek munkáján is múlik.

Idén életműdíjat kapott Balogh László, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pedagógiai-Pszichológiai Tanszékének oktatója, Lévainé Kovács Róza, a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa és Szakácsné Nemere Györgyi, az Emmi munkatársa. A Kiváló Tehetséggondozó Szervezet díjjal a debreceni A Matematika Összeköt Egyesületet tüntették ki, amely egyebek mellett a „Medve Matek” eseményeinek szervezőjeként ismert. Elismerést vehetett át még több mint ötven tehetséggondozó, tehetségfejlesztő és tehetségsegítő szakember.

A Tehetségbarát önkormányzat díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel. A kitüntetést idén Tata, Kisvárda, Nagykőrös, Karcag, Debrecen, és Budapest IX. kerülete, Ferencváros nyerte el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.