Boros Misi lett a védnök
A Nemzeti tehetségprogram elindította 2023-as kampányát
A Nemzeti tehetségprogram elindította 2023-as kampányát

A program indulása óta már több mint 16 milliárd forint felajánlás érkezett az egy százalékokból.

A sikeresen pályázók mintegy 2,2 milliárd forint támogatást kaptak – számolt be Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár.

Jelenleg 47 hallgató tanul az ösztöndíjjal neves külföldi felsőoktatási intézményekben.

Hazai és határon túli pedagógus, tehetségsegítő szakemberek, szervezetek és önkormányzatok vehették át a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjat.

A fiatalokat felkaroló nemzeti programhoz minden állampolgár egyszerűen hozzájárulhat 2022-ben is.

A Nemzeti Tehetség Program 2015 óta biztosítja a fiatalok támogatását, csaknem négyezren éltek a lehetőséggel.

A Nemzeti tehetség program elindítása óta eltelt öt évben 24 milliárd forint támogatás jutott el a fiatalokhoz.

A Nemzeti tehetség program nem más, mint befektetés a jövőbe – mondta Novák Katalin, családokért felelős miniszter. A program idei védnöke Polgár Judit nemzetközi sakknagymester.

A kormány minden évben költségvetési forrással egészíti ki a személyijövedelemadó-felajánlásokat.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A héten 10-12 fok is lehet.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

Vizsgálat indult az ügyben.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az FTC ír vezetőedzője a játékvezetőről és Gruber Zsomborról is beszélt.

Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos. A 2026-os gála a műfaji sokszínűségről, új kategóriák bevezetéséről és több történelmi pillanatról szólt – élükön Bad Bunny Év albuma-győzelmével és Kendrick Lamar domináns szereplésével.

A Bokros-csomag következtében az elmúlt másfél évtizedben a 15–49 éves nők létszáma 13 százalékkal csökkent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.