Hárommilliárd forint jut a tehetségeknek
Az óvodától az egyetemig számos területen segítik a kiemelkedő képességű gyerekeket ösztöndíjjal.
Az óvodától az egyetemig számos területen segítik a kiemelkedő képességű gyerekeket ösztöndíjjal.

Lantos Krisztina szerint a Nemzeti Tehetség Program jó példa arra, hogy összefogással milyen messzire lehet jutni.

A program évente több mint 300 ezer tehetséges magyar fiatalt támogat közvetett vagy közvetlen módon.
A magyar kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek és családjaiknak támogatása.
Mindannyiunk érdeke, hogy minél több tehetséges magyar fiatalt fedezzünk föl, minél több tehetséges magyar fiatalnak fogjuk meg a kezét, és aztán hosszú távon se engedjük el – mondta az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte: szeretnének anyagi segítséget nyújtani azoknak a kiemelkedően tehetséges magyar fiataloknak, akik igyekeznek bejutni a világ legrangosabb egyetemeire.

A program 2008-as indulásához képest idén már hatszor annyi pénz fordítható tehetséggondozásra – emelte ki a helyettes államtitkár.
Támogatásra pályázhatnak intézmények, civilek és nonprofit társaságok, valamint a nemzet fiatal tehetségeit támogató ösztöndíjon keresztül évente akár egymillió forinthoz juthatnak az érintettek.
A Nemzeti Tehetség Programnak tavaly csaknem 1,5 milliárd forintot, míg az egyházaknak 4,8 milliárd forintot ajánlottak fel az szja 1+1 százalékáról rendelkezők tavaly – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Idén a Nemzeti Tehetség Programban 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre, és a következő évben is hasonló mértékű támogatásra lehet számítani.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.

A publicista ezúttal sem finomkodott.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

A jobboldali Nemzeti Tömörülés esélyei folyamatosan nőnek.

Visszatért a másodosztályú futball, nem okozott csalódást.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter hátránya behozhatatlan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.