A kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányát 2004 őszén kezdettől felfokozott érzelmek, indulatok jellemezték. Egy eredetileg magától értetődően igen-nel megválaszolandó, össznemzeti ügyből, konszenzussal eldönthető kérdésből azonban a hazai baloldal, a megrendült pozíciójú balliberális kormánykoalíció tagjai egyfajta identitásképző, jobboldalellenes harcot kreáltak, s a határozott nem, elutasítás mellett foglaltak állást a Magyarok Világszövetsége népszavazási kezdeményezésére.
Főként a választás nélkül, Medgyessy Péter megpuccsolása után a miniszterelnöki széket elfoglaló egykori ifjúkommunista pártmilliárdos Gyurcsány Ferenc találta úgy, hogy kiváló alkalom a referendum körüli végsőkig kiélezett vita, hangulatkeltés arra, hogy vereséget mérjen a Fidesz-re, amely az igen mellett tette le a garast. Nem utolsósorban pedig kétes, korrupciógyanús előélete után tekintélyt próbált szerezni a társadalomban azzal, hogy megteremti saját erős vezetői imázsát és így a válságban lévő, megingott MSZP-SZDSZ-kabinet helyzetét is stabilizálni tudja.
Bangóné és az MSZP uszító plakátja
Fotó: Fotó: Czimbal Gyula
Az első agresszív támadást november 2-i parlamenti beszédében indította Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok állampolgársághoz jutása ellen, rögtön összekapcsolva a kérdést a fő riválissal szembeni szélsőségesen ellenséges, gyűlölködő fellépéssel. Egy uniós témájú felszólalásában hirtelen rátért a referendumra: “el szeretném önöknek mondani, hogy azokat a népszavazási kezdeményezéseket, amelyek az elmúlt időben születtek, a populista politikára való jobboldali hajlam megnyilvánulásának tekintem.
Azt gondolom, felelőtlen dolog az előtt megpróbálni válaszolni bonyolult kérdésekre, legyen az a kettős állampolgárságra vonatkozó vagy más, hogy tisztában lennénk a válaszaink lehetséges következményeivel. Aki ezt teszi, az nem megoldani akarja a problémát, hanem a valóságos problémák megoldása helyett rövid távú politikai haszonszerzésre törekszik, de ennek a rövid távú politikai haszonszerzésnek az árát később az egész nemzeti közösség fogja megfizetni, ami pedig nyilvánvalóan elfogadhatatlan.”
Azzal is aggodalmaskodott szemforgató módon: “A huszadik századnak volt egy földrajzi, területi traumája, Trianonnak hívjuk. A huszonegyedik századnak, ha rosszul csináljuk, akkor lesz egy etnikai nemzeti Trianonja, mert nem vagyunk képesek ott maradni azokon a Kárpát-medencei területeken, ami közös öröksége és közös hagyománya Magyarországnak.”
Tanulságosan figyelemreméltó, hogy a következő napi Népszabadság tudósításában már kikerekítették Gyurcsány mondandóját, azt adva a szájába, amit nem mondott ki, ám az MSZP által akkor résztulajdonolt lap szerint kellett volna. “A kormányfő szerint a határon túli magyaroknak kötelezően megadandó kettős állampolgárság hatása felérne egy újabb Trianonnal, többi közt a tömeges elvándorlás, áttelepülés miatt. (Ezt támasztja alá a HTMH által készített, grafikonunkon összefoglalt felmérés is.)” A grafikon és a Határon Túli Magyarok Hivatalának a tanulmánya természetesen szolgaian illusztrálta a miniszterelnök által elmondottakat. Eszerint például nagyjából majdnem minden második 18 és 25 év közötti kinti magyar fiatal dolgozna néhány hetet, hónapot az anyaországban, 28 százalékuk néhány évet is, 24, 1 százaléknyi pedig kifejezetten “kitelepedne”, értsd áttelepülne Magyarországra. Ezt azzal a címmel sommázták: “Minden negyedik határon túli magyar fiatal kivándorolna”.
A Gyurcsány által kőbevésett verdiktet, a jobboldal, a Fidesz és az igazságtalan történelmi-politikai okokból kényszerűen határon túl élő magyarság elleni együttes támadást később jottányit sem módosítja az MSZP-SZDSZ-koalíció, s a hadjáratban továbbra is a mágnás-kormányfő viszi a prímszerepet. Ezt egészítik ki a különböző megrendelt és legyártott tanulmányok, kimutatások, illetve további kormánypárti politikusok megnyilatkozásai. November 4-én publikálják azt a kormányzati hatásvizsgálatot, amely megvonja a mérleget: “Százmilliárd lehet a többlet”, amibe a kettős állampolgárság kerülne egészségügyi ellátások, nyugdíj és szociális juttatások formájában.
Rávezetésül a Népszabadság ugyanezen az oldalon “Szerethető büdzsé vagy mély szegénység?” címmel közöl cikket a költségvetésről. Petrétei József igazságügyi miniszter bejelenti, hogy a kormány tájékoztató kampányt indít. Már előre hangsúlyozza azonban: “ha a kettős állampolgárságra a többség igennel voksol, a parlamentnek jövő év tavaszán meg kell alkotnia a szükséges törvénymódosítást, bár az kusza jogi helyzethez vezethetne.”
November 10-én a Miniszterelnöki Hivatal újabb, még részletesebb, a közoktatástól a lakástámogatásokig terjedő álszakmai grafikonokat tesz közzé, eltérő méretű áttelepülő tömegekkel számolva, mennyibe kerülnének az adófizetőknek a határon túliak.
A végeredmény: 800 ezer fő esetén 537,4 millárd forint lenne a várható költségvetési többletkiadás, így az “egy magyar személyi jövedelemadót fizető állampolgárra jutó többletköltség” évente 167 938 forint, havonta pedig 13 995 forint volna. A pártpropaganda lapja idézi a kormányfőt: “Meg tudja ma bárki mondani, mindennek mi lesz a következménye hosszabb távon? Nem csak pénzről beszélek, az durva leegyszerűsítés lenne – mondta Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság ügyéről szólva a Magyar Rádiónak adott interjúban. – Orbán Viktor nem mond igazat – jelentette ki a miniszterelnök a Fidesz elnökének arra a nyilatkozatára reagálva, amely szerint a költségvetésnek nem kerül pénzébe a kettős állampolgárság bevezetése.
– Úgy gondolja, hogy az állampolgárok nem kapnak alanyi jogon a magyar államtól juttatásokat? – tette fel a további kérdést a kormányfő. Hangsúlyozta: ‘ez az ügy pénzbe kerül’.” Mindezek szakmainak szánt alátámasztásául Kordás László, a munkaügyi tárca politikai államtitkára arról nyilatkozik, hogy “A munkanélküliségi ráta növekedését, csökkenő foglalkoztatási szintet okozna, lenyomná a béreket és akár 30-40 milliárd forinttal növelné a Munkaerő-piaci Alap kiadásait, ha a kettős állampolgárság hatására a határon túli magyarok közül százezrek települnének át Magyarországra.” Korózs Lajos szocális minisztériumi politikai államtitkár pedig azt ecseteli, hogy 800 ezer ember áttelepülése esetén “az állampolgársággal járó juttatások – ilyen például a gyes, a gyed, a rokkantsági ellátás, a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás, a nyugellátás – 161 milliárd forintos pluszkiadást jelentenek.”
Áder János, a Fidesz frakcióvezetője hiába mutat rá, hogy a szocialisták hárommillió magyar beözönlésével riogatnak, tovább zúdítják az emberekre a fiktív, több mint gyanús kalkulációk, szakvélemények tömkelegét. Figyelemreméltó, hogy kizárólag negatív hatásokkal számolnak, nemzetgazdasági haszonnal, többlettel irracionális módon még véletlenül sem.
Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a november 17-i nemzetpolitikai vitanapon a parlamentben azt mondja, hogy “a határainkon túl jellemző alacsonyabb bér és nagyobb munkanélküliség miatt feltételezhető, hogy az áttelepülők kiszorítanák a mostani munkavállalókat.” Felvonultatják Gyurcsányék még az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság vezetőjét is, aki elmondja: “számításai szerint, ha a népszavazás kapcsán csak ezren áttelepülnének, az mintegy 800 millió forinttal növelné az éves nyugdíjkiadásokat.”
A Fidesz tisztességtelennek tartotta, hogy a kormány közpénzből kampányolt, de ennek sem volt semmi foganatja. Olyannyira nem, hogy az MSZP megtévesztő fizetett hirdetést jelentet meg azzal a szöveggel: “Támogatna-e olyan döntést, amely a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulása helyett elvándorlásukat ösztönözné?” Ezzel azt sugallják, hogy az állampolgárság megadása automatikusan maga után vonná a magyarság anyaországba költözését. Meghamisítva a referendum kérdését, azt a hatást keltik, hogy erre a kérdésre kell majd igent vagy nemet mondaniuk a polgároknak.
Bedobták magukat a liberális nagyágyúk is, például Kis János, az SZDSZ volt elnöke, aki a Népszabadságban publikált írásának fráziskincsével, mozgalmár közhelyeivel mintegy demonstrálta, hogy marxista-leninista filozófusi előmúltja nem vált köddé. “Az igen győzelme visszarántana bennünket a múlt ködös nacionalizmusába, a magyar nemzeti politikát revizionista nosztalgiák rabjává tenné, megmérgezné a hazai közéletet, a szomszéd népekhez való viszonyunkat és a magyar-magyar kapcsolatokat, továbbá ártana az EU-n belüli elfogadottságunknak.”
A kampányfinisben Gyurcsány egyre harsányabb hangot ütött meg. A Népszabadság egy MSZP-s tanácskozásról így tudósított: “Majd mi megmutatjuk nekik – ígérte a miniszterelnök, aki a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán arról beszélt, hogy a jobboldal mindenáron vissza akar térni a hatalomba.” Leszögezte: “A jövő felé kell tekinteni és nem a nagyapáinkon elkövetett igazságtalanságokon kell busongani.”
Az MSZP Köztársaság téri székházában tartott sajtótájékoztatóján egyenesen azt jelentette ki: “Ez a népszavazás a demokrácia elleni kihívás.” Úgy mozgósított: “Nemmel kell szavazni, mert a Fideszt csak a hatalom visszaszerzése motiválja az igenek támogatásában, s ezért nem átallották az egész nemzetet tőrbe csalni. És nemmel kell szavazni azért, mert bátor, aki nem populista és azért is, mert a hazafiság nem egyenlő a nacionalizmussal.”
Iméntiekkel illusztrálta a baloldali milliárdos, hogy a határon túli magyarság sorskérdéseinek negligálását, kirekesztését, jogfosztását csupán eszköznek tekintette a politikai esküdt ellenség elleni frontális támadásra. Ezt bizonyítja az is, hogy a kinti magyarok véleményét, kéréseit, elképzeléseit az egész kampány során még csak megfontolás tárgyává sem tették. Talán emiatt is szólta el magát, amikor elfogadta a határon túli magyar vezetők meghívását egy tévévitára. Továbbra is tökéletesen érzéketlennek, süketnek bizonyult az érveikre, s freudi nyelvbotlásként “összecsórt fontok”-at emlegetett.
Mindezen megtévesztési akciók, tudatos kormányzati félreinformálások ellenére december 5-én az igen-ek győztek (51, 57 százalék), ám maga a referendum eredménytelen lett, mivel nem érte el az igen-ek aránya az összes választásra jogosult 25 százalékát. Ha pusztán véleménynyilvánító referendumot rendeztek volna, úgy érvényes és eredményes lett volna.
Vagyis a népszavazáson a résztvevők igenis kinyilvánították azt az álláspontjukat, hogy a határon túl élő nemzettársaink kapják meg a magyar állampolgárságot, ám nem volt annyi igen, ami kötelezte volna a hatalmat a jogszabályok megváltoztatására.
