Szakács Árpád kapta a Lovas István-sajtódíjat

Átadták csütörtök este a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István-sajtódíjat a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében.

Magyar Nemzet
2019. 11. 21. 23:00
null
Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átadták tegnap este a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István-sajtódíjat a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében. A kitüntetett újságíró, Szakács Árpád kollégánk beszédében idézett Szabó Dezső 1938-as, a magyar miniszterelnökhöz intézett leveléből, amelyben az író a magyar nemzeti öntudat erősítésének szükségességére hívta fel a figyelmet.

Szakács Árpád az akkori helyzetet párhuzamba állította a mai kulturális élettel, amelyben szerinte most is a magyarellenes, kozmopolita szellemiség uralkodik. – Magyarországon ma a balliberális világkép emberkísérletének programja zajlik, ezt segíti a kultúra minden területe, a film, a képzőművészet, a könyvkiadás, a színház és a zene – hangsúlyozta a díjazott. Szerinte a kulturális téren hiányoznak a győzelmek, sőt a csaták is.

Fotó: Teknős Miklós

– Miközben a másik oldal forradalmi narratívában él, addig a saját, tízmilliárdokkal megtámogatott köreink a legjobb esetben is minden hatás nélküli, kínosan amatőr látszatcselekvéssel próbálják elfedni a semmittevést – fogalmazta meg kritikáját az újságíró.

Szakács Árpádot a Demokrata újságírója, Szentesi Zöldi László méltatta, aki megemlékezett a néhai Lovas István pótolhatatlan munkásságáról is. A díjazottról úgy fogalmazott: nem a rendszert akarja megváltoztatni, mert ahhoz mindannyian kevesek vagyunk, hanem a rendszert a magyarság szolgálatába állítaná. Ez a valódi hűség, és ezért fogunk megmaradni – mert még vannak olyan embereink, mint a köröstárkányi Szakács Árpád – fűzte hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.