Szánthó Miklós, az alapítvány eddigi kuratóriumi tagja lett a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke – közölte a szervezet a honlapján.

Iszonyatos pusztítással járt a vihar + videó
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Szánthó Miklós, az alapítvány eddigi kuratóriumi tagja lett a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke – közölte a szervezet a honlapján.
Azt írták: a Media Fundamentum Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) alapítója hétfői határozatával nevezte ki Szánthó Miklóst. Az új elnök az Alapjogokért Központ igazgatója is.
Közölték továbbá: az alapítvány kuratóriumi tagjának nevezte ki Hegedűs Zoltán Szabolcsot. A kuratórium új tagja több éves médiatapasztalattal rendelkezik, alapítója és hosszú ideig főszerkesztője volt az új nemzedék lapjának, az UFI-nak, továbbá dolgozott az MTVA Új Média és Teletext Kft-nél.
Varga István, a Kesma korábbi kuratóriumi elnöke február 4-én jelentette be lemondását.
November végén tíz kiadóvállalat csatlakozott a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz; tájékoztatásuk szerint az alapítvány célja a többi között, hogy a magyar írott sajtókultúra fennmaradását segítse.
Folyamatosan dolgoznak a tűzoltók.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.