Tarlós István: Hétfőtől teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos

Jövő hétfőtől újra teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos – mondta el Budapest főpolgármestere kedden a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

Forrás: MTI2019. 08. 27. 21:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós István azt közölte, hogy a felújítások szeptember 2-ára befejeződnek és a közlekedés zavartalanul megindul.

A harmadik ciklusára készülő főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a 2010 előtti fővárosi vezetők a korábbi villamosokat lecserélték a jóval nehezebb Combinókra, de akkor „elfeledkeztek” a villamospályát, az alépítményt alkalmassá tenni a többletterhelésre. Akkor tizenhétszer dőltek ki a vezetéktartó oszlopok is. Már 2015-ben és 2018-ban kicseréltek villamospálya-szakaszokat, és ezek már elbírják a Combinókat – tette hozzá.

Tarlós István az önkormányzati kampányról szólva arról beszélt: az ellenzék főpolgármesteri kampánya jórészt arra épül, hogy a fővárosi önkormányzatot, amely a város közszolgáltatásainak biztosítására és fejlesztésére rendelkezik jogosítvánnyal, „a parlament vagy a kormány konkurenciájának” tekintik. Kicsit ábrándos és szereptévesztő ilyen kampányt folytatni – mondta, hozzátéve, hogy ilyen még soha nem volt.

Tarlós István kijelentette: szaporodnak a jelzések, hogy az ellenzék kampánya mögött kicsit ilyen bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak, a régi SZDSZ módszerei visszaköszönni látszanak.

A főpolgármester közölte: az ő vezetése alatt sokkal több fát ültettek Budapesten, mint 2010 előtt azok, akik most faültetéssel kampányolnak, valamint főpolgármesterként ő kötött megállapodást a kerékpárosokkal, és az utóbbi években 35 kilométer kerékpárutat építettek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.