Titkos megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc a színművészeti egyetemről – tudta meg a Hír TV.

Százszázalékosan nyári üzemmódra kapcsolt a MÁV
Mostantól több járat indul a turisztikai célállomások, elsősorban a Balaton felé.
Titkos megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenc a színművészeti egyetemről – tudta meg a Hír TV.
Információik szerint a Demokratikus Koalíció elnöke
három nappal ezelőtt Karácsony Gergellyel és Alföldi Róberttel egyeztetett. A megbeszélésen részt vett az intézmény egyik diákja, Bohos Imre és az egyetemfoglalás egyik szervezője, Rózsa László is.
Történt mindez úgy, hogy a színművészeti egyetem diákjai korábban azt állították, hogy tiltakozó akciójuk politikamentes – emlékeztetett a Hír TV.
L. Simon László felelőtlenségnek nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem leköszönő vezetőinek viselkedését. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: egy teljesen szabályos eljárás során történik fenntartóváltás az egyetemen, mert az oktatás fejlesztésére és korszerűsítésére szükség van. A politikus hozzátette: jogkövető magatartásra kellene ösztönözni a diákokat, és nem arra, hogy illegitimnek nevezzenek olyan döntéseket, amelyek törvényesen és szabályosan születtek.
Az érintettek reakciói ITT olvashatók.
Mostantól több járat indul a turisztikai célállomások, elsősorban a Balaton felé.
Amerikai és spanyol katonákkal gyakorlatoztak a magyar honvédek.
Fontos döntést hozott a bíróság.
Rendben van, hogy hat-nyolc éves gyerekek szivárványos zászlóval integetnek?
Az ukránok alig várják, hogy Magyar Péter hatalomra kerüljön
Putyin egyértelmű üzenetet küldött Ukrajnának
A Ferencvárosnál folytatja a magyarok rémálma, jól emlékszünk a góljára
Félholtra erőszakolt egy drogos lányt négy migráns Bécsben
Nyári napforduló: ezt üzeni csillagjegyed szerint az őrangyalod
Tömegközlekedés: újabb ingyenességet vezetett be a kormány – már életbe is lépett
Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője
Az egész világ imádja, nálunk mégis szinte alig érdekel valakit
Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Botrány a miskolci önkiszolgáló kasszánál, az üzletvezető-helyettes a testével akarta megakadályozni a csalárdságot
Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, Csipes mégis újra csodát tett
Irán megfenyegette az Egyesült Államokat
Mostantól több járat indul a turisztikai célállomások, elsősorban a Balaton felé.
Amerikai és spanyol katonákkal gyakorlatoztak a magyar honvédek.
Fontos döntést hozott a bíróság.
Rendben van, hogy hat-nyolc éves gyerekek szivárványos zászlóval integetnek?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.