Többen kerültek be a felsőoktatásba, mint tavaly

Voltak szakok, ahol emelkedtek a ponthatárok, hiszen tizenegy százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly. A felvettek létszámában továbbra is az ELTE vezet, idén a gazdálkodási és menedzsment témájú alapképzések voltak a legnépszerűbbek.

2021. 07. 22. 21:21
felsőoktatás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Semmelweis Egyetemre általános orvos szakra, államilag támogatott helyre való bekerüléshez idén 437 pont kellett. Ugyanennyi pontot kellett elérniük az állatorvosnak továbbtanuló diákoknak is.

A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem képzéseire való bekerüléséhez maximum 402 pontot kellett összegyűjteni.

A legnépszerűbb vidéki egyetemre csaknem hétezer hallgatót vettek fel.

– Évről évre több hallgató választja a Debreceni Egyetemet, az idei általános felvételi eljárásban az intézmény 6958 hallgatót vett fel, 787-tel többet a tavalyinál, ami 13 százalékos növekedést jelent – közölte az egyetem oktatási rektorhelyettese csütörtökön. Szegedre jogra 433 pont kellett a bekerüléshez, az általános orvosi képzéshez 419 pontot kellett elérnie annak, aki a Tisza-parti városban tanulna tovább.

A modellváltó egyetemekre is sokan jelentkeztek. – Ezek az intézmények sebességet is váltottak, még profibb lesz az oktatás – mondta a tegnap esti, Pont ott parti nevet viselő eredményvárón az ITM helyettes államtitkára. Hankó Balázs az eseményen hangsúlyozta azt is, hogy

senki ne csüggedjen, akinek most nem sikerült bekerülnie, hiszen augusztusban a pótfelvételin újra lehet próbálkozni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.