Újabb támogatási formák érhetők el a Magyar falu programban

Negyvenöt milliárd forintot különített el a kormány a falusi kisboltok támogatására. A keretösszeg a kétezer fő alatti települések támogatására vonatkozik, amely akár hatvan-hetvenmillió forintot is jelenthet üzletenként. Hétfőtől az önkormányzati tulajdonú épületek fejlesztésére és közösségi programok biztosítására is elérhető az állami támogatás.

Magyar Nemzet
2021. 02. 14. 9:16
GYOPÁROS Alpár Ádám
Gyopáros Alpár Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Önkormányzatok is pályázhatnak a falusi kisboltok támogatására a Magyar falu programban. A támogatás nemcsak már meglévő üzletekre vonatkozik, hanem új boltok nyitására is igényelhető, amelynek összege akár hatvan-hetvenmillió forint is lehet – mondta el Gyopáros Alpár (Fidesz), a modern településekért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Gyopáros Alpár szerint a Falusi csok és a Magyar falu program hatása már az elmúlt három évben is számottevő volt a kistelepülések népességfogyásának megállításában
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Gyopáros Alpár kifejtette: Magyarországon számos példa van arra, hogy egy kistelepülésen nincs olyan vállalkozó szellemű ember, aki boltot nyitna, ezért az önkormányzat működteti az üzletet. A kisboltok támogatási programja elsősorban a kétezernél kisebb lélekszámú településekre koncentrál. Ahogy lapunk arról beszámolt, egy korábbi sajtótájékoztatón a kormánybiztos elmondta, hogy

a támogatási konstrukcióval a létező kisboltok működése és fejlesztése mellett a korábban bezárt egységek újranyitását ösztönözné a kormány. Többletszolgáltatásokat kínáló, úgynevezett integrált piaci szolgáltató centrumokat szeretnének létrehozni.

A Magyar Nemzetnek Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke korábban azt mondta, hogy a fejlesztéssel szolgáltatóházakká alakulhatnak át a falusi kisboltok. Sok kisboltnak azért kellett bezárnia, mert nem tudták kigazdálkodni az egyre emelkedő béreket.

Gyopáros Alpár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszélt, hogy a Magyar falu program egy olyan, hosszú távú program, amelynek elindítása előtt a kormány úgy gondolta, hogy legalább tíz évre lesz szükség ahhoz, hogy az érintett kétezer-ötszáz település elnéptelenedése megállítható legyen, azonban már az első három év tapasztalatai is pozitívak.

– Elsősorban a falusi csoknak köszönhetően, másodsorban pedig az infrastruktúra-fejlesztések következtében a kedvezményezett kétezer-ötszáz településből kilencszáz kistelepülésben elindult a népességnövekedés, amely egy megdöbbentően pozitív adat – mondta a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár a hétfőtől elérhető, újabb pályázati keretről is beszélt.

Különböző támogatási összegekről van szó attól függően, hogy az adott intézmény milyen feladatokat lát el. A néhány milliós igénytől egészen a százmilliós fejlesztési támogatásig is eljuthatnak a pályázók.

A húszmilliárd forintos pályázati keretről is beszélt, amelyet önkormányzati tulajdonban lévő épületek felújítására, fejlesztésére igényelhetnek a falvak. A bölcsőde, óvoda, orvosi rendelő vagy közösségi ház funkcióját ellátó épületek felújításán és fejlesztésén túl a falvakban dolgozó szakembereknek kialakított szolgálati lakásokra is felvehető a támogatás. A szintén hétfőtől elérhető egymilliárd forintos keretből a közösségi programokat ellátó szakemberek bérezéséhez, valamint közösségi programok, rendezvények szervezéséhez szükséges eszközök beszerzésére igényelhetnek támogatást a kistelepülések.

A kormánybiztos hangsúlyozta, hogy a Magyar falu program tisztán hazai forrásból, a központi költségvetés terhére valósul meg.

A kormány a kistelepülések támogatására 2019-ben százötvenmilliárd, 2020-ban pedig kétszázötvenmilliárd forintot fordított. Idén a program finanszírozása biztosan meghaladja a kétszázötvenmilliárd forintot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.