A Fővárosi Nyomozó Ügyészség két külön vádiratban minősített vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat nyolc személy – köztük négy kézilabda-játékvezető – ellen, két vádlottat a bíróság egyezségkötés alapján elítélt – közölte tegnap Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Az ügy érdekessége, hogy a büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése és felderítése alapján indult, mivel a játékvezetők egyike, egy 52 éves férfi az elkövetéskor rendőrként dolgozott, és szabadidejében vezetett kézilabda-mérkőzéseket.

Több százmilliós vagyont halmoztak fel a Tisza politikusai
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.