– Kalergi 1972-ben meghalt. Miként hat az ön által vázolt elmélet a jelenre?
– Most például Emmanuel Macron, Franciaország szélsőliberális elnöke, a Rothschild bankból érkezett politikus a migránsok tömeges betelepítésének egyik leglelkesebb híve. Nem mellesleg a Momentum elnökségi tagjai szerint is „segít” magyarországi liberális barátainak politikát csinálni, saját bevallásuk szerint szerint havi rendszerességgel járnak ki franciaországi eligazításra. Fontos, hogy feltárjuk ezeket a mélyebb összefüggéseket, bemutassuk, hogyan próbál befolyást szerezni felettünk akár az Egyesült Államok, akár az Európai Unió, milyen módszereket alkalmaznak annak érdekében, hogy Magyarországon teret nyerjenek, akár a sajtóba történő befektetések, akár politikusok mozgatása révén. Komoly erők állnak a háttérben, és csak akkor lehet eredményes a küzdelmünk, ha a közvélemény széles tömegei értik és látják, hogy mi és miért történik. Amikor a Jobbikon belül láttam ezt a változást, és megpróbáltam a pártot visszafordítani abba az irányba, amit eredetileg képviselt, elképesztő erők mozdultak meg a háttérben: már a levelem megírásának napján, villámgyorsan kizártak. A nemzeti gondolat képviselete ugyanis a balliberálisokkal összeboruló Jobbiknak már nem fér bele. Azóta is kapom a Jobbik belső viszonyait jól jellemző hátba szúrásokat.

– Milyen támadások ezek?
– Alantas módszerek, amik állandó témát adnak a médiának: a Jobbikban láthatóan dübörögnek a pénzért és hatalomért folyó belharcok, a párt vezetői egymást szúrják hátba a lejárató jellegű hang- és képfelvételek kiszivárogtatásával. Engem például a párt október 23-i szónoka, Gulyás Balázs újságíró az ATV műsorában igyekezett lejáratni.
– Mivel?
– Egy olyan magánlevelemet adták ki neki, amit a Jobbik jelenlegi elnökének és elnökhelyettesének írtam. Az ilyen karaktergyilkos, patkány módszerek jellemzik a párt jelenlegi vezetőit. Azóta az ügyből büntetőeljárás lett, a bíróság utasította a rendőrséget a nyomozás lefolytatására, és úgy tudom, kihallgatták már Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont is. Ők persze sunyin lapítanak az ügyben, hiszen ez az eset is egyértelműen igazolja, hogy a belső felvételek kiszivárgása mögött nem valami külső ellenség áll, hanem ezek a jellemző módszereik egymás kinyírására.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!