A történelem ismétli önmagát? A brit manufaktúrához kerülhet az Elise

A Lotus automatizált sportkocsi-gyárában nincs helye a nagyfokú kézi munkát követelő műszaki alapnak, ezért értékesítenék azt.

null

Nemrég került a japán forgalmazó VT Holdings tulajdonába a brit Caterham manufaktúra, amely a Lotustól megvásárolt Super 7 konstrukciót fejlesztette tökélyre. Most a történelem ismételheti önmagát, hiszen a Lotus több mint negyed évszázad után leáll az Elise/Exige típusok gyártásával, és a gyár nyitott arra, hogy a típus jogait és annak gyártószerszámait eladja. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a Caterham legyen a vevő, hiszen a VT Holdings jövőbiztos márkát akar faragni új befektetéséből, márpedig az Elise/Exige váza alkalmas akkumulátoros-elektromos hajtás fogadására is – az első Tesla Roadster, és a Detroit Electric SP:01 is ezt használta –, tehát egy csapásra lenne egy ütőképes alapja, ami mellett gyártásban maradhat a Seven is.

Elise Sport 240 Final Edition
Fotó: lotuscars.com

A Lotus egyébként azért szabadul meg ettől a ragasztott alumínium térváztól, mert annak előállításához sok kézi munka szükséges, az új brit sportkocsijainak vázát pedig robotok rakják majd össze a jelentős beruházással fejlesztett hetheli üzemben. Egyelőre még nem hivatalos, hogy a Caterham lesz a vevője az Elise/Exige technikának, de a több érdeklődő közül ők tűnnek befutónak.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.