Elhunyt Max Mosley, a Nemzetközi Autómobil-szövetség volt elnöke

A brit autóversenyző-sportvezetőt, akinek köszönhetően az autók sokkal biztonságosabbá váltak, 81 éves korában érte a halál.

null

Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban végezte tanulmányait az 1940-ben Londonban született Max Mosley, aki aztán Oxfordban fizikusnak tanult, majd ügyvédi tanulmányokra váltott, és ebben a minőségében kezdett dolgozni. Autóversenyzőként 1969-ig indult, ekkor a March istálló egyik alapítójaként és tulajdonosaként kezdett foglalkozni a versenysporttal kapcsolatos jogi ügyekkel. A hetvenes évek közepén a Formula One Constructors Association ügyvédjeként ő készítette el az első Concorde megállapodást, ami a FOCA és a FISA – Fédération Internationale du Sport Automobile – közötti vitás kérdéseket rendezte. 1986-ban a FISA Konstruktőri Bizottságának az elnöke, 1991-ben a FISA elnökének választották meg, a szervezet reformja során gyakorlatilag beleolvadt a FISA az FIA-ba.

Max Mosley-t 1993-ban FIA elnökének választották meg.

Irodát nyitott Brüsszelben és politikai szereplővé tette a szervezetet, ami az EuroNCAP program egyik alapítójaként a közúti járművek biztonságának fejlődését is elősegítette.

Az 1994-es San Marinói Nagydíjon bekövetkezett két halálos baleset – Roland Ratzenberger és Ayrton Senna vesztette életét – után a motorsport biztonságát is megreformálta. Háromszor választották újra az FIA elnökének, 1997-ben, 2001-ben és 2005-ben is az 1993-ashoz hasonlóan nem talált kihívóra, 2009-ben döntött úgy, hogy nem indul; utóda az általa támogatott Jean Todt lett.

Távozását követően az FIA Tiszteletbeli Elnökének választották.

A sportvezető reformjai nagyban hozzájárultak az autósport biztonságosabbá tételéhez (2012. november 29-én Londonban készített kép Max Mosley-ról, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnökéről)
Fotó: MTI/EPA/Kerim Okten

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.