A mediterrán viharról kapta a Nevera nevet az új szuperautó

Most készült el a fejlesztése a 2018-ban C_Two néven bemutatott autónak, íme az 1920 lóerős Rimac Nevera szuperautó.

null

három évvel ezelőtt ismerhettük meg a horvát Rimac Automobili új szuperautóját, és mostanra készültek a finomhangolással a mérnökök; a munkából kivették a részüket az időközben a cégben résztulajdonos Porsche mérnökei is. Amíg ránézésre nincs nagy eltérés a C_Two néven megismert prototípus és a Nevera néven piacra kerülő újdonság között, az aerodinamikai csomag hatékonyságát 34 százalékkal javították, az első fedél, az A oszlopok, a diffúzor és a hűtők átalakításával. Utóbbiak hatékonysága kis tempónál 30 százalékkal, nagy tempónál 7 százalékkal javult – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Aktív légterelőket kapott az autó, két állás közül választhat a sofőr, az alapesethez képest a „nagy leszorító-erő” mód aktiválásakor 325 százalékkal lesz nagyobb a leszorító-erő, igaz, búcsút kell mondani a nagy végsebességet és jó hatótávolságot eredményező Cw 0,3-as légellenállási együtthatónak. A karosszéria alapját egy különösen merev karbon utascella jelenti, amelyben az akkumulátor szerkezeti tartóelem, 37 százalékkal növeli a merevséget, ami 70 000 Nm/fok, azaz ekkora erő kell ahhoz, hogy 1 fokot elcsavarodjon a szerkezet.

Az autóiparban használt legnagyobb karbon-alkatrészhez 2200 karbonszövet-lapot és 222 alumínium betétet használnak fel. A H alakú lítium/mangán/nikkel akkumulátor teljes egészében a Rimac fejlesztése, kapacitása 120 kWh. Nem változott a hajtáslánc, mind a négy keréknél egy-egy villanymotor hajt fogaskerék-áttételen keresztül, a rendszerteljesítmény 1914 lóerő és 2360 Nm. Ez ráadásul nemcsak matematikai érték, az akkumulátor 1,4 megawatt energia leadására képes.

Ezek után nem csoda, hogy a 0-96 km/óra gyorsulás megvan 1,85 másodperc alatt, a 0-160 km/óra 4,3 másodpercig tart, a 0-300 km/óra megvan 9,3 másodperc alatt – az eredeti célkitűzéshez képest 2,5 másodperces javulást értek el a Rimac mérnökei –, a negyedmérföldes gyorsulást pedig 8,6 másodperc alatt letudja a Nevera. Utóbbi érték egyébként világrekord a sorozatgyártású autók között. Az elérhető csúcssebesség egyébként 412 km/óra. Nem csak az egyenes vonalú gyorsulásnál kínál átlag feletti teljesítményt a Rimac Nevera, a második generációs hajtásvezérlés másodpercenként 100-szor számolja ki az egyes kerekekre adható maximális nyomaték értékét, a választható üzemmódok között Drift-et is találunk.

Most készült el a fejlesztése a 2018-ban C_Two néven bemutatott autónak, íme az 1920 lóerős Rimac Nevera szuperautó
Fotó: AUTÓ-MOTOR

A fékrendszer is egyedülálló, az elektrohidraulikus rásegítővel dolgozó rendszer mindig ugyanazt a pedálérzetet adja a sofőrnek, miközben az akkumulátor vagy a Brembo-tól érkező karbon-kerámia fékek (390 mm-es tárcsa, hat dugattyús nyereg) hőmérsékletének függvényében magától szabályozza, hogy épp a hidraulikus rendszer vagy az energia-visszatermelés – akár 300 kW teljesítmény – dolgozzon jobban, illetve az aktív aerodinamikai elemeket is segítségül hívja a lassuláshoz.

Nem véletlen, hogy az utasteret úgy méretezték, hogy abban két versenyruhát és bukósisakot viselő ember kényelmesen elférjen – azért „harap bele” az ajtó a tetőbe, hogy bukósisakban is könnyű legyen a ki- és beszállás-, de a csomagoknak is jut némi hely a karosszériában. A csupa kijelző műszerfalon alumínium kapcsolókat használnak, a digitális segéd pedig a versenypályán autózáshoz ad majd tippeket a sofőrnek, hang- és fényjelzésekkel segít megtalálni az optimális fékezési, kanyarodási és gyorsítási pontokat; a rendszer folyamatosan tanul, tudását távoli frissítéssel aktualizálja majd a többi Rimac Nevera pilóta teljesítménye alapján.

Mindössze 150 darabot építenek a villanymotoros szuperautóból, a 2 millió eurós vételárban az is benne van, hogy a vásárlót Horvátországba repítik, ahol a gyárban személyesen alakíthatja ki autójának pontos megjelenését.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.