Még az idén debütál az öntöltő hibrid hajtással szerelt népszerű SUV

Pletykák szerint a lágyhibrid után a következő lépcsőfok az öntöltő hibrid hajtás az Esztergomban készülő autóknál.

null

Pletykák szerint a lágyhibrid után a következő lépcsőfok az öntöltő hibrid hajtás az Esztergomban készülő Suzukiknál, a plug-in hibridre még három évet kell várnunk – írja az automotor.hu.

A Suzuki az európai flottafogyasztási előírások szigorítására válaszul még 2020-ban lágyhibrid turbómotort vezetett be az Esztergomban készülő Vitara és S-Cross modelleknél, és hamarosan érkezik a folytatás, az öntöltő hibrid hajtás. Egyelőre csak pletyka, hogy a stratégiai partner Toyota segítségével, de a Suzuki saját, 1,5 literes négyhengeres szívómotorjával valósítják meg a rendszert, amelyet összkerékhajtással adnak. A Vitaránál 2022 januárjában lesz elérhető az új hajtás, az S-Cross-nál ekkor csak a frissítés (átalakítják az orr és a far megjelenését) debütál, a nagyobb méretű modellnél várhatóan 2022 közepéig kell várni az öntöltő hibrid hajtás megjelenésére. A Vitaránál már nem kíséri formai változás az öntöltő hibrid hajtás megjelenését, ennek a továbbra is népszerű típusnak a jelenlegi formájában kell kihúznia a 2024-ben esedékes generációváltásig, amikor bevezetik majd az öntöltő hibrid hajtáson alapuló, de nagyobb kapacitású akkumulátort használó plug-in hibrid kivitelt. Az 1,5 literes szívómotort használó öntöltő hibrid rendszert kapja majd a Jimny is, amivel újra személyautóként, hátsó ülésekkel lehet majd megvásárolni.

A fotó illusztráció.
Fotó: automotor.hu

A Swiftnél 2023-ban kerül sor a generációváltásra, itt várhatóan marad a jelenlegi felállás, azaz 1,2-es szívó- és 1,4-es turbómotorral és lágyhibrid technikával jön a kisautó, de itt se zárható ki az öntöltő hibrid hajtás megjelenése. A Suzuki első európai, alapvetően városi közlekedésre optimalizált villanyautója 2023-ban érkezik kétkerékhajtással és szabadidő-autós megjelenéssel. Egy évvel később jön a folytatás a Vitarával összemérhető nagyságú, már összkerékhajtással rendelkező villanymotoros Suzuki szabadidő-autó, amivel már hosszabb távolságot tud majd megtenni egy feltöltéssel. Az itt most felsoroltak jelenleg csak pletykák, de ha igaznak bizonyulnak, akkor a következő hónapokban számíthatunk fontos bejelentésekre az Esztergomban gyártott típusokkal kapcsolatban.

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA olvashatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.