Nagyobb vesékkel, lágyhibrid hajtással jön a friss X3/X4

Az M GmbH és az Alpina manufaktúra is rögtön bemutatta a nyomatékosabb sportmodelleket.

null

A korábbinál nagyobb vesékkel és 1 cm-rel keskenyebb fényszórókkal jön a felfrissített BMW X3/X4, az első lökhárítón függőlegesek a légbeömlők, az áttervezett LED-es hátsó lámpa már látványosabb a kombin, mint a kupén. A plug-in hibrid hajtás kék karosszériadíszeket kap, a kupénál fényes feketék a karosszériadíszek. Az M40i és M40d modellek 20 colos felnikkel veszik sportosabbra a figurát. Az extrafelszerelések között már a BMW Individual műhely matt finisei is megtalálhatóak.

BMW X3/X4 2022
Fotó: Flickr

Az új 4-es sorozatból származik a középkonzol, alapáron 10,25, extraként 12,3 colos a központi érintőképernyő, alapáron adják a háromzónás légkondit. Egyszerűbbé tették a választást azzal, hogy harmadával csökkentették az elérhető kombinációs lehetőséget (motor/csomag) számát, természetesen a legnépszerűbb választásokat hagyták meg. A modellfrissítés újdonsága, hogy mostantól kezdve a benzinmotorok is 48V-os lágyhibrid rásegítést (11 lóerős indítógenerátor) kapnak, a dízelek már a 2020-as évre megkapták ezt. A teljesítményskála a 184-360 lóerő közötti tartományt fedi le a BMW X3 és X4 esetén.

Új kárpitok és látványosabb díszbetétek teszik sportosabbá a belsőt, a középkonzol az új M3/M4-ből származik, külön gomb van a motor és a futómű beállításhoz, a kormányon pedig ott van a két M-es memóriagomb az egyedi beállítások előhívásához.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Még az idén debütál az öntöltő hibrid hajtással szerelt népszerű SUV

Pletykák szerint a lágyhibrid után a következő lépcsőfok az öntöltő hibrid hajtás az Esztergomban készülő Suzukiknál, a plug-in hibridre még három évet kell várnunk – írja az automotor.hu.

A Suzuki az európai flottafogyasztási előírások szigorítására válaszul még 2020-ban lágyhibrid turbómotort vezetett be az Esztergomban készülő Vitara és S-Cross modelleknél, és hamarosan érkezik a folytatás, az öntöltő hibrid hajtás. Egyelőre csak pletyka, hogy a stratégiai partner Toyota segítségével, de a Suzuki saját, 1,5 literes négyhengeres szívómotorjával valósítják meg a rendszert, amelyet összkerékhajtással adnak.

Tovább...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.