Gyorsan reagált a Ford az autóipar új kihívásaira, néhány éven belül számos hibrid, valamint tisztán elektromos újdonságot mutattak be, és még nem ért véget a modelloffenzíva! A Kuga esetében nem a kompromisszumos akkumulátoros-elektromos hajtásra, hanem a különböző igényekre megoldást kínáló, eltérő hibrid rendszerekre koncentráltak. A harmadik generációt már úgy tervezték, hogy különböző technológiák befogadására alkalmas legyen, így jelenleg 6 különböző konfigurációban lehet megrendelni. Az 1,5 literes, turbós benzines, a szintén 1,5 vagy 2,0 literes dízel, a lágyhibrid dízel és a konnektoros hibrid után az öntöltő hibrid hajtás is gyártásba került.
Gál Kinga: Brüsszelben el akarják törölni az egyhangúságot, ez önmagában lemondásra adna okot
