Ez a Valhalla már nem a két évvel ezelőtti Valhalla

Elég mozgalmas volt az utóbbi két esztendő az Aston Martin életében.

null

Elég mozgalmas volt az utóbbi két esztendő az Aston Martin életében, új tulajdonoshoz került a manufaktúra, akinek például fontos szempont, hogy pénzt is keressenek az autókkal. Ennek megfelelően a két éve tanulmányként bemutatott és a soron következő – már bő egy éve késő – James Bond-moziban is szerepet játszó Valhalla tanulmányautó helyett egy teljesen új far-középmotoros szuperautót készítettek a mérnökök.

Aston Martin Valhalla
Fotó: YouTube

A Mercedes-AMG által készített 4,0 literes V8-as biturbó teljesítménye 750 lóerő, leszabályozási fordulatszáma 7200/perc és egy nyolcfokozatú, duplakuplungos váltón keresztül hajtja a hátsó kerekeket – a váltóban csak előremeneteli fokozatok vannak, villanymotorral tolat a Valhalla. A hálózatról tölthető hibrid rendszer két darab villanymotort is használ, az egyik áttételen keresztül hajtja az első kerekeket, a másik a váltóba hajt be, a kettő együttes teljesítménye 204 lóerő. A rendszerteljesítmény 950 lóerő, a maximális nyomatékot nem árulták el, csak annyit, hogy a váltó 1000 Nm-re van méretezve. Elektromos módban csak az első villanymotor hajt, az elérhető csúcssebesség 130 km/óra, az elektromos hatótávolság 15 km.

Teljesen feltöltött akkumulátorral 2,5 másodperces 100 km/óra sprintre képes az Aston Martin Valhalla, a csúcssebessége 330 km/óra, és a szimulációk alapján 6:30 alatt megy körbe a Nürburgring Nordschleifén. Utóbbi elérésében segít majd az áttervezett aerodinamikai csomag, amely utcai autótól szokatlanul nagy leszorítóerőt termel annak köszönhetően, hogy Track, azaz versenypályamódban minimálisra csökkenti a hasmagasságot az aktív felfüggesztés.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Fekete arcot kapott a kompakt dél-koreai sportszedán

A generációváltásnál határozottabb vonalakkal újult meg a Hyundai Elantra kompakt szedán, most pedig a végletekig fokozták a sportos megjelenést a fekete orr, a hatalmas hátsó diffúzor, a nagy kipufogócsövek és a hátsó légterelő alkalmazásával, amelyek az Elantra N változat sajátjai.

A motortérbe a 2,0 literes turbómotor kerül 280 LE/392 Nm teljesítménnyel, a váltó hatfokozatú kézi kapcsolású vagy nyolcfokozatú duplakuplungos lehet, utóbbival mindössze 5,3 másodpercig tart a 100 km/órás sebesség elérése, a végsebesség 250 km/óra.

Tovább...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.