Bátraké a szerencse – Bayon menetpróba

Vége azoknak az időknek, amikor a cég biztonsági játékos volt a formaterveket illetően.

null

Az elmúlt évtizedben a Hyundai egyre inkább ráérzett az európaiak ízlésére, ennek is köszönhető, hogy az i30-as, vagy az előző Tucson igazi sikermodellé vált. A márkánál azonban teljes stílusváltás zajlik, így olyan formai megoldások jelennek meg, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. A Bayon tökéletesen passzol az új Tucsonnal megkezdett irányba, vagyis elsőre nem biztos, hogy átjön a forma, mint üzenet, de ez a megosztó külső éppúgy lehet előny is, mint hátrány. A dizájn egyébként ahhoz a Luc Doncerwolkéhoz köthető, aki korábban a VW-csoportnál számos fontos Skoda, Audi, Bentley és Lamborghini vezető dizájnere volt, szóval abban biztosak lehetünk, hogy minden élnek és ívnek megvan a szerepe az összhatás elérésében.

Mindenesetre a franciaországi baszk régió fővárosáról, Bayonneról elnevezett kiskategóriás SUV-ra úgy is tekinthetünk, mint egy felfújt i20-asra, a műszaki alapok lényegében azonosak.

A belső már közel sem ennyire éles, az i20-assal való rokonságnak köszönhetően pedig egészen olcsónak és igényesnek ható részletekkel is találkozhatunk. A funkcionalitás hibátlan, szerencsére a Hyundai nem híve a „gombirtásnak”, és az is fontos, hogy az első ülések meglepően kényelmesek. A 4180 mm-es hosszúságtól természetesen nem kell csodákat várni, a Bayon hozza a kategóriától megszokottat, vagyis 4, átlagos termetű felnőttnek lehet ideális. Mivel alapból defektjavító készletet adnak a típushoz (mankókerék 25 000 Ft), a csomagtartó 401 literes értékével igencsak nagyvonalú, a támlák döntése után a maximális befogadóképesség pedig eléri az 1,2 m3-t.

Már nem szokványos: a Bayon négyhengeres szívó benzinmotorral is rendelhető

Bár a motorpaletta törzsét a 100 vagy 120 lóerős, akár lágyhibridként is elérhető háromhengeres, 1,0 literes, turbós benzines adja, a bázismodellt egy manapság ritkaságszámba menő négyhengeres szívó benzines mozgatja. Az 1,2 literes, 84 lóerős blokkot nem csak a várhatóan hosszú élettartam teszi vonzóvá. Ha elfogadjuk a dinamikai korlátokat, hogy városon kívül nyüstölni kell a haladáshoz, akkor ideális partner lehet ez a klasszikus motor, hiszen finoman jár és gyakorlatilag semmilyen rezonancia nem jut az utastérbe.

Az 5 299 000 Ft-os kedvezményes ár önmagában is jó hívószó lehet, de az 5 éves, kilométer-korlátozás nélküli garancia az igazi aduász a márka kezében.

Ettől függetlenül azt a Hyundainál sem gondolják, hogy a Bayonnak egyszerű dolga lesz a piacon, ugyanis a vásárlójelöltek a kiskategóriás crossoverek mezőnyéből közel 20 modell közül választhatnak.

 

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Stefler Balázs

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.