Bezárja indiai gyárait a Ford

Tíz év alatt nem sikerült nyereségessé tenni az indiai részleget, mindkét gyárat bezárják, jelentősen ritkítják a kereskedőhálózatot.

null

Nemrég még kémfotókat közöltünk az Indiában lefényképezett, frissített Ecosport szabadidő-autóról, azonban abból nem lesz semmi. A Ford ugyanis mindenki meglepetésére bejelentette, hogy kivonul a piacról, azonnali hatállyal abbahagyja az autógyártást Indiában a helyi piac számára, a Sanandban található üzeme még az idén bezár, a Chennai a gyárat pedig azt követően zárja be 2022 második negyedévében, hogy ott elkészítik az exportra szánt már lekötött autókat; a 4000 munkásnak felmondanak. A kereskedőket is meglepetésként érte a döntés, főként, hogy több partnerrel is 5 hónap ezelőtt kötött szerződést a Ford, és ők épp csak felépítették a Ford elvárásainak megfelelő szalont és szervizt - olvasható az Autó-Motor cikkében.

Fotó: AUTÓ-MOTOR

Az elmúlt évek alatt felhalmozott mintegy 2 milliárd dolláros veszteség miatt vonul ki a Ford Indiából, 2019-ben 0,8 milliárd dolláros veszteséget kellett leírniuk, és az 1,4-1,8%-os piaci részesedés mellett nem látják reálisnak, hogy megtérül a további befektetés. Pár évvel ezelőtt ugyan együttműködési megállapodást kötöttek a Mahindra&Mahindrával, de évek alatt se sikerült letárgyalni a pontos részleteket, így nem került aláírásra a végleges szerződés. A Ford üzleti szolgáltatásokkal jelen marad a piacon és fenntartható működést akar elérni, de kérdés, hogy mire mennek az óriási piacon a Mustang és Mustang Mach-E típusokkal.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.