Egy érzékien sportos koreai kisautó

Szívómotorral és elektrifikáció nélkül is lehet takarékos kisautót készíteni, az új Hyundai i20-as mutatja, hogyan!

null
Hyundai i20 1.25 MPi
Fotó: Stefler Balázs / AUTOMOTOR.HU

Európában elsőként az i20-as kisautó viseli magán a dél-korai márka új megjelenését, az „érzéki sportosság” fantázianevű formavilág elnevezésének megfelelően dinamikus a megjelenés. Egészen jól sikerült egyesíteni a nagyméretű fényszórókat és a hűtőrácsot, meredeken emelkedő vonalak határozzák meg a külsőt, a tanksapkát a bal hátsó lámpa ficakjába rejtették – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Amíg kint határozott vonalakat látunk, az utastérben már a lágyan lekerekített párhuzamosok a meghatározók, ebbe rejtették a műszerfalon a légbeömlőket, és az ajtókárpiton is felfedezhető ez a motívum. Comfort felszereltségnél már vetített műszeregység kerül a kormány mögé, a 8 colos átlójú érintőképernyős fej-egységet 375 000 Ft megfizetése után lehet 10,25 colos képernyőjű navigációs egységre cserélni (ebben az összegben rögtön a távoli hozzáférés lehetősége is benne van). A nagy digitalizáció során üdítő kivétel a manuális légkondicionáló, a pár tekerővel és kapcsolóval egyértelmű és egyszerű a kezelés.

Comfort szinten a légbeömlők felett digitális, alatta analóg a belső. 
Fotó: Stefler Balázs / AUTOMOTOR.HU

Az „érzéki sportosság” annyiban érhető tetten az utastérben, hogy szürke helyett fekete a belső, és inkább a praktikus szempontokat részesítették előnyben a mérnökök. Nagyméretű és kényelmes ülések vannak elöl, hátul a kategóriához képest kifejezetten sok helyet kínál az i20-as. Rejtély, honnan jön ez a tágasság, hiszen a karosszéria hossza csak 5, a tengelytáv pedig csak 10 mm-rel nőtt az elődhöz képest, mégis 88 mm-rel növelték a hátsó lábteret úgy, hogy nem tolták előre az utasteret és nem keskeny az első ülések támlája!

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.