Három év után Európába is eljut a kalandos RAV4

Észak-Amerikában már 2018-ban piacra dobták a RAV4 Adventure változatát, ami hamarosan Európában is választható lesz.

null

Az Egyesült Államokban nem sokkal az aktuális RAV4 generáció piaci bevezetését követően bemutatták az Adventure nevű változatot, amely átalakított első-hátsó lökhárítójával hivatott kalandosabb külsőt kölcsönözni a Toyota szabadidő-autójának, sőt, 2019 óta választható az erre felépített TRD Pro kivitel, amely fokozott terepképességekkel jön – írja az Autómotor.hu.

Fotó: Flickr

Nos, utóbbi nem lesz elérhető Európában, cserében amíg Észak-Amerikában csak benzinmotorral választható az Adventure változat, mifelénk az öntöltő hibrid hajtással és az i-AWD virtuális összkerékhajtással adják majd ezt a modellt. Az első műszerfal-képen épp csak a díszvarrás jelent eltérést a normál változattól, Észak-Amerikában színes betétekkel dobják fel a belsőt – nem tudjuk, hogy felszereltség függvényében lesz-e mifelénk ilyen. A 222 lóerős rendszerteljesítményű Toyota RAV4 Adventure 1,65 tonnát vontathat, az első példányok pedig 2022 elején érkeznek a kereskedésekbe.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.