Haszonjárműként is formabontó lett a Staria

Luxus-egyterűként ismerhettük meg, de a gyártó lemezelt oldalfalú haszonjárműként is készül.

null

Első körben a minden földi jóval felszerelt luxus-egyterűként láthattuk csak a Hyundai Stariát, azonban már akkor is írtak róla, hogy lesz belőle haszonjármű is. Nos, Ausztráliában már hivatalosan is bemutatkozott a Load névre keresztelt lemezelt oldalfalú változat, amelyet egy- vagy két üléssorral kínálnak majd. A raktér egyébként 1640 mm széles, 1436 mm magas és 2607 mm a hossza, a vegyes használatú (ötszemélyes) változat belső méreteit nem közölték – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Hyundai Staria Fotó: Flickr

A teljesen fehérre fényezett karosszéria azért nem olyan ütős, mint a fekete személyautó, ahol a fényszóró beleolvad a hűtőrácsba, és az acélfelnik is a múltat idézik, de reklámhordozóként – ez is szempont egyes vállalkozásoknál – még így is beválik a jármű. A műszerfal sokkal egyszerűbb, mint a luxusautóban, kisebb az érintőképernyő mérete, gombok helyett előválasztó karral kell vezérelni a nyolcfokozatú automatikus váltót, nemes anyagok helyett pedig egyenszürke műanyagból állították össze az egész belsőt. A Hyundai Staria Load egyedüliként a 2,2 literes, 177 LE/430 Nm-es turbódízellel kérhető.

 

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Kiemelt kép forrása: Flickr

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.