Mi a teendő vadgázolás esetén?

Szarvasbőgés idején megnő a vadbalesetek száma, de előfordulhat olyan eset is, hogy gázolás nem történik, de az autó előtt átfutó kisállat miatt a sofőr félre rántja a kormányt, és így szenved balesetet.

Rengeteg őz, szarvas, vaddisznó, róka pusztul el, sérül meg a magyar utakon augusztus végétől szeptember végéig, miután autóval ütközik. Ráadásul a balesetek nemcsak az állatok szempontjából okoznak jelentős problémát, hanem a járművekben is kárt tehetnek, arról nem is szólva, hogy az autó sofőrét és az utasokat is veszélybe sodorják. Méretüknél fogva a legnagyobb veszélyt a szarvasok jelentik, a gímszarvas párzási időszakában (augusztus vége és szeptember vége között) a vadak kontrollálatlanul viselkednek, ennek köszönhetően pedig sok állat téved a közutakra, amely komoly veszélyt hordoz magában. Számos vadgázolásos balesetről szólnak ebben az időszakban a hírek. De nemcsak a nagyvadak, hanem a kisebb méretű állatok is okozhatnak akár több százezres kárt.

 

„Országos használt autó kereskedői hálózatunkban sokszor találkozunk – jellemzően ősszel – olyan esettel, hogy eladunk egy autót, és néhány héten belül jön vissza a szegény ügyfél kétségbeesetten, mert összetört a jármű – mondta Frank György, az egyik autókkal foglalkozó cég márkaigazgatója. – Bár a szabályokat betartva közlekedett az úton, elütött egy vadat, a javítást pedig saját Cascóra kellett megcsinálni; sőt a vadásztársaság feljelentette a rendőrségen és be is perelte, hogy megtérítse a vadkárt, amit okozott.”

Legtöbbet úgy tehetjük egy baleset elkerülése érdekében, ha csökkentett sebességgel és nagy éberséggel közlekedünk a vadaktól veszélyeztetett útszakaszokon, amelyre egyébként minden esetben tábla figyelmeztet. Sajnos minden óvintézkedés ellenére időnként annyira kiszámíthatatlan az állatok viselkedése, hogy bekövetkezik az ütközés.

Amennyiben megfelelően tájékozottak vagyunk a jogainkat illetően, jelentős költségektől kímélhetjük meg magunkat.

Sok esetben ugyanis nem az autóvezető a hibás, előfordulhat, hogy a helyi vadásztársaság felel a balesetért.

Minden egyes, akár közúton történt vadbalesetben is érdemes szakember véleményét kikérni, hogy abban az adott ügyben, abban a konkrét helyzetben van-e értelme felszólítólevelet írni vagy pert indítani a vadászatra jogosult ellen, sőt akár olyan szituációban is, amikor nem történik konkrét ütközés a vaddal, mégis emiatt szenvedett valaki balesetet.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.