Rekordszámú veteránjármű randevúzott Mosonmagyaróváron

Szép számban érkeztek veteránjárművek és látogatók is a X. Mosonmagyaróvári Veteránjármű Találkozó és Alkatrészbörze rendezvényre.

null

A Wittmann Antal park árnyas fái alatt szervezték meg múlt szombaton a X. Mosonmagyaróvári Veteránjármű Találkozót és Alkatrészbörzét. Évek óta hagyomány, hogy e rendezvényhez kapcsolódik az UNO Simson és Robogó Roadshow is.

 

– Az első találkozónkat a Flesch-központnál rendeztük meg, a Szigetközi Sasok motorosokkal karöltve. Aztán évekig a várkert adott otthont a rendezvénynek. A vár felújítása miatt azonban új helyszínt kerestünk, és ekkor ajánlotta fel a város a Wittmann parkot, ahol nagyobb a hely a kiállításra – emlékezett Molnár Kálmán, a Mosonmagyaróvári Veterán Jármű Egyesület elnöke.

 

Mint elmondta, idén újdonság volt az előregisztráció, melyre 210 autót és 30 motorkerékpárt neveztek. Ez rekordnak számít a találkozó történetében.

Az egyesület 2012-ben indult 26 alapító taggal, ma 31 tagot és 3 tiszteletbeli tagot számlálnak.

Kulacs Zoltán, az UNO Simson és Robogó Roadshow főszervezője arról számolt be, hogy négy éve szervezik közösen a rendezvényt.
 

– Szerettünk volna szervezett kereteket biztosítani azoknak, akik kipróbálnák magukat a robogó ügyességi versenyekben. Közel harmincan indultak. Csigafutamot is hirdettünk, itt az volt a cél, hogy a lehető leglassabban menjenek lábletétel nélkül – magyarázta a szervező.

 

Az autó- és motorszépségversenyen több kupa is gazdára talált, de nemcsak a legszebb, hanem a legmesszebbről érkező járműveket is keresték. A szakmai zsűri külön bírálta el a szocialista és a nyugati járgányokat. A közönség is leadhatta voksait kedvenceire, ezúttal telefonon keresztül. Vándordíjat is átadtak, illetve Mosonmagyaróvár városa elismerését.

Az önkormányzat nevében Muráncsik László képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve az ilyen és hasonló rendezvények fontosságát, melyek a város jó hírét viszik.
 

A rendezvény idején nosztalgia-városnézésre lehetett jelentkezni Ikarus busszal. Palatinus Attila motoros show-műsorára is sokan voltak kíváncsiak.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.