Kabrióval lett teljes a Genesis X sportkocsi-sorozat

A kupé és a shooting brake után kabrió a sorozat utolsó tagjaként a Genesis X tanulmányautó kabrióváltozatát is megmutatták.

null

Még 2021 tavaszán ismerhettük meg a Genesis X kupét, amelyet digitálisan már ki is lehet próbálni, idén tavasszal már hatalmas első pajzzsal és shooting brake befejezéssel folytatódott a történet, amely most ér véget a kabrió változat bemutatásával; egyelőre mindegyik karosszéria szigorúan csak tanulmány.

Nyitható keménytetőt készítettek a fejlesztők, szerintük az illik egy igazi luxusautóhoz, hiszen így zárt állapotban is – üvegtető – élvezhetik a napsütést, illetve gombnyomásra el is sötétíthetik a tetőt az utasok. A márka Atletikus Elegancia formavilágát az akkumulátoros-elektromos hajtás jóvoltából hagyományos hűtőrács nélkül tudták megvalósítani a formatervezők, akik Luc Donckerwolke irányítása alatt dolgoztak. Erősen kiszélesített kerékjáratok, a kocsi orrától induló ívelt karaktervonal teszi dinamikussá a megjelenést már álló helyzetben is, a hűtőrács fényezett panel, a hajtómotor és az akkumulátor hűtését az alsó légbeömlőkkel meg tudják oldani.

 

Felismerhető maradt ugyan a kupéban bemutatott műszerfal, de a másfél évvel ezelőtti állapothoz képest azért sokat fejlesztettek a vezetőközpontú belsőn, a színvilágot például a hagyományos koreai építészetből vették át. A Giwa Navy szín a hagyományos tetőcserepeket, míg a Dancheong Orange a faházakon használt dekorációkat idézi. A karosszériát Crane White színre fényezték, a darumadár a nemességet jelképezi a koreai kultúrában. A Genesis X Convertible egyedi digitális menethangot kapott, hiszen nyitott tetővel sokkal több hallatszik abból az utasok felé, mint zárt karosszériánál - olvasható az Autó-Motor cikkében.

Fotók forrása: AUTÓ-MOTOR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.