A japán gyártó villanyautóját driftelni tanítják

A japánok úgy vélik, hogy minden lehetséges helyzetre fel kell készíteni a technikát.

null

Hajtómotorokat, vezérlőegységeket fejleszt a Yamaha a villanyautók számára, és a japánok úgy vélik, hogy minden lehetséges helyzetre fel kell készíteni a technikát. Ebbe beletartozik a sportos közlekedés, sőt, még a kontrollált driftelés is, ennek a vizsgálatára építették meg legújabb prototípusukat egy Lotus Super 7 utánzat alapján. 

Az a mérnökök szándéka, hogy a fejlesztés végén olyan villanyautót kapjanak, amelynek a volánja mögött még az amatőrök is képesek driftelni.

A kocsi hosszú orrába építették az akkumulátorokat – Nissan Leaf-ből bontott modulokat használtak -, a hátsó kerekek külön hajtómotorokat (48 LE/80 Nm) kaptak, a könnyű karosszériában ez is bőven elég a drifteléshez. A lényeg a vezérlőegység, ami összehangolja a két hajtómotort, nem egyszerűen összezárásról van szó, hanem arról, hogy a drift lehető legtovább megtartásához megfelelő – eltérő vagy épp egyező – fordulaton hajtsanak az egyes kerekek. Most még olyan korai stádiumban van a fejlesztés, hogy egyelőre a beérkező jelek (fordulatszámok, kormányállás, kereszt- és hosszirányú gyorsulás…) alapján próbálják megállapítani az ideális fordulatszámokat, és megtalálni azt a módot, amivel azt a lehető leggyorsabban be tudja állítani az elektronika. 

Bónuszként még a sportos műhang fejlesztésére is felhasználják a prototípust a Yamaha mérnökei, hiszen a vezetési élményhez az is hozzátartozik.

Az eredeti cikk Driftelni tanítja villanyautóját a Yamaha címmel olvasható az Autó-Motor oldalán.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.