A németek piacra bocsátották az egyik utolsó belső égésű motorral tervezett autójukat

Ez az utolsó előtti olyan típusa a Mercedes-Benz márkának, amelyet még belső égésű motorral terveztek.

null

Jövő tavasszal debütál majd az új E-osztály, ami a választóvonalat jelenti a Mercedes-Benz életében, hiszen az lesz az utolsó olyan típusa a márkának, amelyet még a belső égésű motorok számára kifejlesztett alapra építenek fel. Ennek megfelelően a GLC is már átmeneti típus, vagy 48 voltos lágy hibrid, vagy hálózatról tölthető hibrid hajtással adják, utóbbi a korábbiakkal ellentétben egyszerű feláras extraként érhető el. Ide kívánkozik egy megjegyzés: a chiphiány miatt egyelőre a lágy hibrid autókat tudják szállítani, de hónapokon belül megérkeznek a 100 km-t meghaladó elektromos hatótávolságú változatok is.

Avantgarde és AMG Line megjelenések közül lehet választani, előbbi a klasszikusabb, krómtól csillogó megjelenés, utóbbi a sportos a nagyméretű első légbeömlőkkel, fekete karosszériadíszekkel. Sokat dolgoztak a formatervezők az új megjelenésen, hiszen – gondolva az elektromos módban haladásra – igyekeztek megszüntetni a gördülési- és menetzajt, ennek érdekében az A-oszlopok üregeit például habbal töltik meg. Sikerrel jártak a mérnökök, de rögtön egy öngólt is lőttek, hiszen egyéb zaj híján a motorhangot lehet hallani – a benzinesnél is megvan a kerregés, hiszen nagy nyomáson dolgozó befecskendezést használ. Persze ezt a furcsa hangot hamar elnyomja a hifi.

A teljes cikket Az utolsó előtti mohikán – Mercedes-Benz GLC menetpróba címmel az Autó-Motor oldalán olvashatja tovább.

Borítókép: Mercedes-Benz GLC (Fotó: Autó-Motor/Lővei Gergely)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.