A Baranya megyei hírportál, a Bama.hu munkatársával beszélgetett tehetséges fiatal:
– Hogyan csöppent az életébe a fotózás?
– Már gyerekként érdekelt, mikor lesz vihar vagy valamiféle változás az időjárásban. Az idő múlásával egyre komolyabbra fordult, s már-már a szenvedélyemmé vált az időjárás követése. Képes voltam kimenni az erkélyre és várni egy sötétebb felhőre, hátha vihar lesz.
– Miként tekint a fotózásra?
– A művészetemnek, az én kis világomnak tartom. Örömmel tölt el, mikor látom egy-egy fotóm végeredményét, és azt érzem, megérte minden belefektetett idő és energia. Olyan is előfordul, hogy nem tetszik a végeredmény, ilyenkor kitörlöm, majd várok néhány órát, vagy akár több napot. Addig-addig munkálkodom a képeken, míg azt nem érzem, hogy igen, ez kész van.
– A fotók kidolgozására is nagy hangsúlyt fektet?
– A fényképező lefényképezi a helyzetet, de amit a szemünk látni szeretne, vagy esetleg lát, azt a fényképező fakóbban adja vissza, ahhoz mindenképp hozzányúlok. A kidolgozás ugyanolyan fontos része a folyamatnak. Számomra ez egyben kikapcsolódás és kihívás. Sőt, mostanában egyre többször kihívásként tekintek rá, mindig magasabbra teszem a mércét.
– Többet tanult a gyakorlatban, mint egy iskolapadban?
– Szerintem igen, viszont tervben van a továbbtanulás. Szeretnék papírképes lenni, hogy hivatalosan el tudjak vállalni esküvői, portré-, páros, akár jegyesfotózásokat. Vannak aranyszabályok, illetve elméleti részek a fotózásban, amit igenis meg kell tanulni. Biztosan fogok újat kapni az iskolától, és nyitott vagyok, mert tudom, hogy szükségem van rá.
– Öt-tíz éves távlatban, hol szeretné látni magát?
– Amit a leginkább szeretnék, hogy a nyakamba lógjon a fényképezőgép, és a mindennapjaimat a fotózás töltse ki. Továbbá célom egy fotóstúdiót nyitni. Szeretném, ha a jövőben a hobbim a munkámmá, a munkám a hobbimmá válna.
Ha látom, hogy képződik egy vihar, beindul bennem valami
– Ha jön egy vihar hajlandó bárhová elmenni?
– Akár 2-3 órán keresztül is igyekszem helytállni. A vihar megmozgatja mindenemet, egyszerűen extázisba esek. Ha látom, hogy képződik egy vihar, beindul bennem valami. A mennydörgés és a villámlás a tetőpont az egészben.
– Mi a következő mérföldkő?
– Szeptemberben lehetőségem nyílik egy kiállításra az egykori iskolámban. Magyarné Manga Anett, a volt osztályfőnököm keresett meg ezzel a lehetőséggel.
Laczkó Martin 1997-ben született Mohácson. Általános iskolai tanulmányait ének-zene tagozaton kezdte, s már itt kialakult benne a művészet iránti szenvedélye. A későbbiekben kitanulta az asztalos szakmát, ahol ugyancsak az önkifejezés és az alkotás vágya vezérli a mindennapokban, hiszen szebbnél szebb bútorokat készít fából. A mindössze 24 éves fiatal évek óta örökíti meg a pillanatokat képekben.
(A borítókép illusztráció. Fotó: Pexels)
